Sep 30
Új utakon a takarékok
Varga Antal a Hír TV Bruttó műsorában
Az ügyfélszerzésben és az egymás közötti együttműködés formálásában egyaránt új utakon járnak a takarékok, erről esett szó többek között a Hír TV Bruttó műsorában, ahol a takarékok és a fiatalok kapcsolatáról, és a piacszerzési törekvésekről faggatták többek között Varga Antalt, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) ügyvezető igazgatóját. Míg a legfiatalabbak szeptember eleje óta a Csemete Számlán elhelyezett megtakarítások után kapható állatos matricák révén kerülhetnek közelebb a takarékokhoz, addig a középiskolások a már több száz csapatot mozgósító október közepétől december közepéig tartó Pénzsztár vetélkedő házigazdáiként ismerhetik meg jobban a szektorbeli pénzintézeteket, hangzott el többek között…