Oct 17

Eszetlenül öntjük a kukába az ételt

A globális élelmiszertermelés harmada megy pocsékba évente. Ha csak negyedével kevesebb élelmiszert dobnánk a kukába évente, akkor gyakorlatilag megszűnne az éhezés a Földön.Korábbi posztunkban megemlékeztünk az OECD és a FAO statisztikai összeállításáról, - melyből kiderült, hogy például mi magyarok pénzünk ötödét költjük élelmiszerre - most pedig bemutatunk egy szintén a FAO által jegyzett tanulmányt, amely arra is rávilágít, hogy az emberiség évente nem kevesebb, mint 1,3 milliárd tonna élelmiszert „dob ki a kukába”. Ez az éves globális élelmiszertermelés közel harmada! Az eredeti elemzés itt érhető el. Élelmiszer veszteség, kg/fő/év (szürkével a feldolgozás, pirossal a fogyasztás veszteségei) Következzenek a tanulmány legfontosabb következtetései: -          Az emberiség évente 1,3 milliárd tonnányi élelmiszert pocsékol el, melynek oka a nem megfelelő termelés, betakarítás és feldolgozás, a hanyag tárolás, a szállítás következtében fellépő veszteség, és nem utolsó sorban a lejáró szavatosság és az ellátási lánc utolsó állomásán, vagyis a háztartásokban el nem fogyasztott és kukába kerülő mennyiség. -          A fejlett ipari országokban a veszteség dollárban kifejezett értéke évente 680 milliárd, míg a feltörekvő világban évi 310 milliárd.[...] Bővebben!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

A legfrissebb gazdasági hírek, minden nap.