Jan 03
Biztos kezekben a pénzügyi jogaink?
Láthatólag komoly érdeklődés mutatkozik a pénzügyi ombudsmani intézményre, hiszen alig pár nappal a jelölt megnevezése után már özönlik a felvetések garmadája az érintett honlapjára. Bár a felvetések jelentős részét láthatóan az indulat és a csodavárás jellemzi, de ettől még egy későbbi, érettebb fázisba lépve akár látványos eredményeket is várhatnánk. Mint ahogy sokszor vártunk bombasztikus eredményeket sok olyan hasonló kezdeményezéstől az elmúlt években, amelyek a hazai pénzügyi kultúra fejlesztését és a megfelelő mederben történő előre vitelét célozták, hogy aztán konstatáljuk az előrelépések hiányát. A 2008-as válság még inkább ráirányította a figyelmet arra a tendenciára, amelynek előzményei már az elmúlt évtizedekben meg-megjelentek, elsősorban az angolszász gyökerű országokban. Ebben az időszakban a fogyasztók védelmének kérdése már nem csak a turmixgép szavatosságának kérdésekor vetődött fel, hanem egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a pénzügyi termékek használhatósága, a vonatkozó használati utasítások alapossága is hagy maga után néminemű kívánnivalót. Az 5 évvel ezelőtti válság csak katalizálta ezt a folyamatot, és ekkor már nem csak a fogyasztóvédelmi újságok, hanem a szabályozók és a törvénykezők is egyre fontosabbnak érezték az ebbéli játékszabályok alaposabb kiérlelését.
[...] Bővebben!