Aug 10

Járulékos félreértések, félreértési járulékok

  A pénzbegyűjtés helyett lehet, hogy hagyni kellene a cégeket megspórolni másfél százaléknyi energiát évente!   Sokan felkapták a fejüket arra a pár héttel ezelőtti Horváth Attila Imre interjúra és a belőle született sajtóhírekre, amely szerint az állam hamarosan újabb terhet ró a magyarországi energetikai szektor szereplőinek vállára. Teszi mindezt a sajtót körbejárt mondatok szerint oly formában, hogy 2014-től az Európai Unió új energiahatékonysági direktívájában foglalt 1,5 százalékos kötelező energia-megtakarítást – melyet a végfelhasználói oldalon kell megtakarítani valamilyen formában – biztosító beruházásokat majd az állam hajtja végre, az ennek fedezetéül szolgáló pénzösszeget pedig az érintett cégektől hajtja be. Csakhogy ezt a megoldást az uniós szabályozás csak lehetőségként veti fel, és alapvetően az érintett ipari szereplőkre bízná a megoldást. És alapvetően ez az, ami az első sokkhatást okozhatta a szolgáltató és elosztó cégek körében: most akkor energiát kell megtakarítani, vagy adót (járulékot) fizetni?Ráadásul a magyar gyakorlatból tudjuk, hogy nem biztos – sőt! –, hogy az állam által hozott megoldások a legcélravezetőbb és legköltséghatékonyabb megoldások egy-egy energetikai problémára. Ráadásul, ha gonoszok akarunk lenni, azt is kijelenthetjük, hogy a járulékból befolyt összeget remekül fel lehet majd használni propaganda célokra, mondjuk egy állami épületkorszerűsítési program finanszírozására, amely terület amúgy is eléggé elhanyagolt volt az utóbbi években. [...] Bővebben!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

A legfrissebb gazdasági hírek, minden nap.