Dec 21
Az örökségek mentik meg a nyugdíjasokat?
Ha az állam forrásai szűkülnek, felértékelődhetnek az örökségek. Már ha vannak.
A mai fiatalok jóval nehezebb helyzetben vannak, mint voltak a szüleik, vagyis kisebb valószínűséggel jutnak saját otthonhoz, kevesebb megtakarítással rendelkeznek, és kevesebbet tudnak félretenni idős napjaikra – derül ki az Institute for Fiscal Studies kutatóintézet tanulmányából. A kutatók hozzáteszik, hogy az 1960 után születettek nyugdíjas éveikre sokkal nehezebb helyzetben lesznek, mint a korábbi generációk, vagyis egyetlen esélyük van a nyugdíjas éveikben is fenntartani korábbi életszínvonalukat: ha örökölnek. Az eredeti elemzés itt érhető el.
Reáljövedelem alakulása a brit gazdaságban életkor szerint, a négy megjelölt évtizedben születetteknél
Az 1960 után, de még inkább az 1970 után születettek esetében igaz, hogy dolgozó életük során jóval kevesebbet tudnak/tudtak félretenni, mint a korábbi generációk. Az ingatlanárak közben reál értelemben még fel is mentek, vagyis ahogy megyünk előre az időben, a fiataloknak egyre nehezebb saját otthonhoz jutniuk. Emellett a nyugdíjas évükre is egyre kevesebbet tudnak félretenni, vagyis jóval kevesebb vagyonnal várják a tisztes öregkort, mint a szüleik.[...] Bővebben!