Sok lakástulajdonos retteg beázástól és dugulástól

A lakásbiztosítási kampány harmadik hetében 19 százalékkal nőtt az új kötések száma az egy héttel korábbihoz képest – derül ki a Netrisk összeállításából, amely a lakásméretekhez tartozó átlagdíjakat is bemutatja. A garzonlakások esetében alig több mint 15 ezer forint az éves átlagos összeg, míg a másik végletet 150-300 négyzetméteres családi házak több mint 53 ezer forintos díja jelenti. A márciusi kampányban Budapesten belül a XIV., a XIII. és a XI. kerület a “legaktívabb”, a vidéki nagyvárosok közül pedig Debrecen. Lakosságarányosan pedig Székesfehérváré az első hely.

Ez lehet a legjobb módszer az épülettüzek megelőzésére

A közelmúltban bekövetkezett tragikus kimenetelű spanyolországi, valamint a komoly anyagi kárt okozó hazai, visegrádi és etyeki tűzesetek felerősítették az épületek biztonságával kapcsolatos aggodalmakat. A PlanRadar szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy a megfelelő jogszabályi környezet kialakítása és a tűzbiztos anyagok használata mellett a tervezési, kivitelezési és üzemeltetési folyamatok digitalizációja hatékony támogatást nyújthat a tűzesetek megelőzésére, a tragédiák elkerülésére.

Jó hírt közölt a H&M, örülnek a befektetők

Nagy meglepetést okozott szerdán a H&M első negyedéves gyorsjelentése: a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt a cég üzemi eredménye, emellett pedig a készletek csökkenésével kapcsolatos problémák is megoldódni látszanak – számolt be a CNBC.

Szégyenpadra kerültünk a nyugdíjpénzekkel, miközben a magyar állampapír-őrület csodájára jár Európa

Meglepően jó, nyolcadik helyezést ért el Magyarország a háztartási megtakarítások aktivizálása terén az EU-ban, legalábbis ezt mutatja az MNB Versenyképességi jelentése. Előkelő helyünk elsősorban a lakossági állampapírok piacán az elmúlt évtizedben végbement fejlődésnek és a megtakarítási ráta kedvező alakulásának köszönhető. Egyes területeken így is bőven akad szégyenkezni valónk: a nagyon magas készpénzállomány és a nagyon alacsony nyugdíjcélú megtakarítások alapján a sereghajtók közé kerültünk.

32 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma februárban

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján a foglalkoztatottak száma idén februárban 4,723 millióra bővült, vagyis 32 ezer fővel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban. Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdai közleményében az adatokat értékelve kiemelte, a munkaalapú társadalom megszilárdult, a nemzeti kormány sikerrel védte meg a magyar munkahelyeket és a családokat.