Örülhetnek a napelemesek, több mint 1600-an kapnak kompenzációt az EU-Solartól

Több mint 1600 fogyasztó kap kompenzációt az EU-Solar Nyrt.-től a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárását követően, miután a napelemek telepítésével foglalkozó cég vállalta, hogy három évig ingyenesen nyújt szervizelési és karbantartási szolgáltatást azon ügyfeleinek, akik a 2022 nyarán indult versenyfelügyeleti eljárással érintett pályázat keretében eredetileg vele szerződtek napelemrendszer telepítésre.

Esni kezdett a forint

A keddi jelentős forintgyengülést szerdán határozott erősödés követte, amelynek nyomán csütörtökön reggel 396 körül indult az euró jegyzése, majd a délelőtti kereskedés során 397 fölé lendült az árfolyam. A tegnapi forinterősödésben szerepe lehet annak, hogy egyre erősebbek azok a piaci várakozások, amelyek szerint az MNB-nek lassítania kell a kamatvágási tempón a 100 bázisponthoz képest. Közben ott lebeg a befektetők szeme előtt két másik ügy is, amire figyelnek: a kormány és az MNB közötti csörtére, a készülő jegybanktörvény módosításra, illetve az EP-beli döntésre, hogy beperlik-e és milyen érvek mentén az Európai Bizottság a magyar EU-források felszabadítása miatt.