Meglettek az európai gazdatüntetések első eredményei

A gazdák európai szintű összefogásának hatására az Európai Bizottság néhány területen újragondolta a Közös Agrárpolitika előírásait. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) üdvözli az egyszerűsítéseket, de a versenyképességünk megőrzése és az uniós fogyasztók védelme érdekében ennél jóval nagyobb változásokra van szükség az Európai Bizottság politikájában – hangsúlyozta a két szervezet hétfőn kiadott közleménye.

Miért alkalmazza a világ a BIM klasszifikációs struktúrát?

Ellentmondásos piaci várakozás kíséri a tavaly életbe lépett új építési törvény BIM előírásának gyakorlati megvalósulását. Pedig most dől el, hogy az építőipar állam által indított digitalizációja eredményezhet-e egységes piaci fejlődést. Az állam elvárása, hogy a beruházások tervezésének korai szakaszában reális költségtervet kapjon. Ehhez egy fejlett digitális munkafolyamat felépítése szükséges, amelyre jó nemzetközi gyakorlatot találni, miközben itthon nincs hagyománya az egységes piaci gyakorlatnak. A Graphisoft szakemberei Reicher Péter országigazgató és Kari Szabolcs BIM menedzser a tapasztalataikról számoltak be, valamint Lengyel Balázs költségtervező mérnök, az ÉKTR egyik megalkotója, a Spányi Partners Zrt. egyik tulajdonosa a költségvetési klasszifikáció nemzetközi megoldásait és a magyar kezdeményezéseket mutatta be.

Nem a budapestiek tartanak igazán sok autót, hanem a főváros mellett élők

Bécs és Berlin mutatja az irányt Európának, hogyan kell autómentessé tenni egy nagyvárost, Magyarországon pedig a Budapest mellett élők és a nyugat-dunántúliak veszik a legtöbb autót. Az Eurostat elkészítette a térképét, amelyen bárki megnézheti Európa-szerte, hány autó jut ezer emberre ott, ahol ő él.