Új járműipari tesztlabort adtak át Budapesten
Az új Kompetencia Központban az oktatást és a kutatást szolgáló korszerű kollaboratív tereket is létrehoztak a Bosch New Way of Working koncepciója alapján.
Az új Kompetencia Központban az oktatást és a kutatást szolgáló korszerű kollaboratív tereket is létrehoztak a Bosch New Way of Working koncepciója alapján.
Januárban tetőzött a magyarországi infláció, a külső és a belső tényezők is a dezinfláció irányába mutatnak – mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóság igazgatója a jegybank csütörtökön kiadott Inflációs jelentését bemutató online sajtótájékoztatón.
Elfogadhatatlan a lengyel kormány számára a belső égésű motorral hajtott autók 2035 utáni betiltása, Varsó mindent megtesz az erről szóló európai uniós rendelet életbe lépése ellen – jelentette ki Mateusz Morawiecki miniszterelnök.
It is the far-right ex-leader’s first time back in Brazil since his supporters stormed Congress.
A koronavírus elleni küzdelemben az átütő sikert és a fellélegzést egyértelműen az oltások hozták el. A vakcináknak köszönhetően emberek milliói menekültek meg a fertőzés súlyos lefolyásától, a lélegeztetőgéptől, a halálos kimeneteltől. Azonban egyre többször hallani arról, hogy az oltások komoly mellékhatásokat okoztak. Fontos hangsúlyozni, hogy a mellékhatások száma eltörpül a vírus oltatlanok körében látott súlyos lefolyásokétól, azonban egyre több tanulmány és ország foglalkozik a Covid-oltások következményeivel. Magyarországon erről keveset hallani, pedig hazánkban is vannak, akik megtapasztalták az oltás hosszan tartó, negatív hatásait. Cikksorozatunkban a Covid oltások szövődményeinek kérdését járjuk körbe. Az első részben Karikó Katalin, a Pfizer/BioNTech vakcina megalkotója mellett Rusvai Miklós virológus szólalt meg. Az is kiderült, hogy a magyar hatóságok válaszoltak-e a felmerülő kérdésekre. A második részben egy ausztrál kutatást és az állam vakcinák mellékhatásaihoz való hozzáállását mutatjuk be. A hatóságok maguk kérik, hogy aki elhúzódó mellékhatásokat észlel, az jelentse.
Az elmúlt év eseményei sok hazai kukoricatermelőt elbizonytalanítottak, miközben a szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy az idei évben már eddig is csapadékosabb időjárásnak, a megfelelő vetőmagfajtáknak, valamint a magyarországi feldolgozóipar által biztosított stabil felvevőpiacnak és az ukrán szállítmányok okozta zavarok enyhülésének köszönhetően a kukorica idén szép hasznot hozhat a gazdáknak. A kereslet a kukoricára továbbra is biztosított: a hazai biofinomítók, mint például a Dunaföldváron működő Pannonia Bio évek óta a magyar gazdálkodók megbízható, állandó felvásárló partnere.
The train was carrying ethanol and corn syrup which has caused a large fire, local media reports.
WELT-Chefökonomin Dorothea Siems im Austausch mit den Lesern
Számtalan bizonytalanság és kihívás áll ma az építőipar szereplői előtt, de megfelelő hozzáállással erre is fel lehet készülni. Bár teljes összeomlás nem lesz, a következő években erős lassulásra kell számítani. A fizetőképes kereslet csökkenni fog, ami a gyártók, kereskedők életét is erősen befolyásolni fogja. A gyártói, a kereskedői, a kivitelezői és a beruházói pozíciókat jobban össze kellene hangolni. Mi az állam legnagyobb szerepe a mostani piaci környezetben? A Portfolio ötödik alkalommal megrendezett Építőipar konferenciáján a 2023-as évben várható iparági kilátásokról, az építőipar jövőjéről és legfontosabb feladatairól beszéltek a szakértők.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium tavaly alakult meg, azóta azonosítottuk a fontos területeket: az építésgazdaság, az állami beruházások, a piacot szabályozó törvények, a kulturális örökségvédelem vagy a műtárgyfelügyelet területén. Alapvetően a minőség irányába kívánunk minden területen elmozdulni, melynek záloga a mérnökképzés és a szereplők közti párbeszéd erősítése – mondta el az Építőipar 2023 konferencián Lánszki Regő, építészeti államtitkár. Ezt követően a beruházási és az építészeti törvénnyel kapcsolatos elvárásaikról, valamint az energiahatékonyság és a digitalizáció kérdéséről Wagner Ernő, a Magyar Mérnöki Kamara elnökének moderálásában beszéltek az iparág szereplői.