Tényleg küszöbön az újabb forintösszeomlás? Ez áll most a brutális gyengülés mögött
Befektetők tömeges fogadásai, illetve a nemzetközi bankpánik miatt kitört részvényeladások rángatták meg a múlt hét elején a forintot.
Befektetők tömeges fogadásai, illetve a nemzetközi bankpánik miatt kitört részvényeladások rángatták meg a múlt hét elején a forintot.
Benézte a kanyarodósávot, a gyalogosok közé hajtott egy autós a Blahán – VIDEÓ
bertalan.sturcz
Thu, 03/23/2023 – 13:04
A versenyképesség a kért rivális világhatalommal szemben lenne a fő téma. És persze: egymilliót lőne EU-pénzen Ukrajna.
A már négy hónapja védekezésre kényszerülő ukrán erők a „nagyon közeli jövőben” ellentámadást fognak indítani az orosz csapatok ellen – mondta Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka csütörtökön.
A Bank of England a várakozásoknak megfelelően 0,25 százalékponttal emelte az alapkamatot.
Venne egy legendás fociklubot? Még holnapig maradt ideje.
Az előfizetők száma alapján mobilszolgáltatója, a kínai China Mobile profitja tavaly 8 százalékkal, bevétele pedig 10,5 százalékkal nőtt.
A brit versenyhatóság napokon belül megindíthatja a második körös vizsgálatot a 69 milliárd dolláros akvizíció kapcsán.
2022-ben jelentősen megváltoztak az energiapiaci körülmények, mind világszinten, mind Magyarországon. A radikálisan megnövekedett szénhidrogén árak és ellátás bizonytalanság, továbbá a jelentős széndioxid kibocsátási kvóta költségek következtében a geotermikus energia versenyképessége tovább növekedett, ebből pedig olyan vállalatok tudtak jelentősen profitálni, mint például a PannErgy. Most közzétette a társaság a legfrissebb, teljes évre vonatkozó gyorsjelentését, amiben a fentiek ismeretében nem meglepő módon rekordévről tudott beszámolni a társaság a fontosabb sorokon.
The BoE warned U.S. regulators about „concentration risk” at Silicon Valley Bank’s U.K. operations before the tech-focused lender failed