Szergej Lavrov alaposan kiosztotta a G20-akat

Élesen kritizálta a G20-ak mai ülésén Szergej Lavrov a többi résztvevő országot, amiért szerintük csak az ukrajnai háborúval foglalkoznak és semmi más nem érdekli őket.

Példátlan dolog történt a magyarok bankszámláin, hétéves mélypontra estek a lakáshitelek

Utoljára 2016 elején, a mostani CSOK bevezetésekor vett fel kevesebb lakáshitelt a magyar lakosság az idén januári 41 milliárd forintnál, ami éves összehasonlításban 62%-os zuhanást jelent. A fogyasztási és a vállalati hitelek is gyengén muzsikáltak az év első hónapjában, utóbbi adatait csak a Vodafone-felvásárlás kozmetikázta ki. Az MNB ma közzétett januári statisztikáiban azonban a lakossági betétek alakulása a legszomorúbb: az itt tapasztalt nettó 334 milliárd forintos pénzkivonásra korábban még soha nem volt példa, és minden bizonnyal a csúcson lévő infláció váltotta ki.

Élő adásban mondta ki Putyin barátja azt, amitől egész Oroszország retteg

Példa nélküli mondatok hangzottak el az orosz állami televízióban. A csatorna egyik politikai kommentátora, Karen Sahnazarov filmrendező úgy fogalmazott: „Be kell ismernünk, hogy veszíthetünk”. Sahnazarov arra is figyelmeztetett, hogy becsapják magukat, amikor alábecsülik a Nyugatot és Zelenszkijt.

Hasít a magyar idegenforgalom

18 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma januárban, igaz a bázishatás is közrejátszott a látványos növekedésben.