Földgázt talált a Mol Kelet-Magyarországon

Három sikeres sekélygáz-fúrást hajtott végre Kelet-Magyarországon a Mol az elmúlt két hónapban, kettőt Komádi térségében, egyet pedig Álmosdon. A vonatkozó sajtóközlemény szerint a három új kút akár 20 000 átlagos családi ház gázigényét tudja kielégíteni néhány évig. A Mol 2019-ben indította útjára sekélygáz programját, a technológiával a földfelszínhez közelebb eső, jellemzően kis méretű mezőket célozza meg. Az elmúlt években 18 fúrásból 16 hozott sikert, a vállalat magyarországi évi 1,4 milliárd köbméter gáztermelésének jelenleg nagyjából 5 százalékát adja a sekélygáz.

Hogyan biztosítsuk a GDPR megfelelőséget a cégen belül?

Az Európai Unió 2018. május 25-én vezette be az új adatvédelmi rendeletet, azaz a GDPR-t. Ez a szabályozás alapvetően meghatározza az adatvédelem követelményeit, amelyeket minden uniós tagállamban be kell tartani. A GDPR betartása nem csak az adatvédelmi hatóságokkal szembeni büntetések elkerüléséhez, hanem az ügyfelek bizalmának megtartásához is szükséges. Ez az átállás azonban nem egy egyszeri feladat, hiszen a mindennapos működésben kell kiemelt figyelmet fordítani az ügyfelek személyes adataira. Ezért ez a témakör még a mai napig komoly problémát jelenthet a vállalkozások számára. Ebben a cikkben összegyűjtöttünk néhány tippet, hogyan biztosítható az adatvédelmi előírások betartása a cégen belül.

Több mint 130 üzbég innováció jelentkezett a Startup Campus programjára

Februárban újabb mérföldkőhöz ért a Startup Campus Magyar-Üzbég Egyetemi és Vállalati Akcelerációs Programja, mely az Üzbég Innovációs és Technológiai Hivatallal együttműködésben és a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) támogatásával valósul meg. Célja egyrészről az innovatív magyarországi vállalkozások, közép-ázsiai régióba irányuló technológiatranszfer folyamatainak felgyorsítása, illetve a résztvevő üzbég vállalatok, Magyarországi befektetéseken keresztüli, uniós piacra jutásának támogatása. Ugyancsak kiemelt cél a két ország közötti üzleti kapcsolatok fejlesztése.