A devizahitelek témája időről-időre megjelenik a médiában, de az is világos, hogy csodára a kérdés megoldása kapcsán nem számíthatunk. Hiszen hiába az árfolyamgát határidő hosszabbítása, vagy a pénzügyi ombudsman sokszor már a minisztériumot is irritáló kezdeményezései. A probléma nagyon sokáig elkíséri majd még rengeteg ember életét. De vajon tanult mindebből valami hasznosat a magyar társadalom?
Gyakorló vállalatvezetőként rendszeresen szembesültem olyan sztenderdekkel a cég napi működtetése során, amit összefoglalóan kockázatkezelésnek nevezünk. Ezek nemcsak arra terjedtek ki, hogy mit kell akkor tenni, ha hirtelen megváltozik az üzleti környezet, hanem arra is, hogy egy természeti katasztrófa vagy akár egy komoly áramszünet esetén mi a teendő. Persze tudtuk azt, hogy utóbbiak bekövetkezésének a valószínűsége hétköznapi értelemben igen kicsinek mondható, de mégis fel kellett készülnünk minden olyan váratlan eseményre, ami jelentősen befolyásolhatta volna a cég, a kollégák vagy akár az ügyfelek életét. Joggal feltételezhetjük, hogy az átlagemberek nem ilyen előrelátóak, és ennek megfelelően természetesen nem tudják, hogy hová kapjanak döbbenetükben. A svájci frank árfolyamának ilyen hirtelen megváltozására ráadásul nem csak a lakossági ügyfelek, de még jó néhány komoly cég sem volt felkészülve. Pedig nem is olyan bonyolult az ilyen fordulatokra való felkészülés.
[…] Bővebben!