Szolgálati közlemény

Kedves Olvasónk!
Három és fél év és mintegy 750 blog bejegyzés után, megannyi érdekes és érdektelen politikai eseménnyel a hátunk mögött, úgy érezzük, hogy ideje változtatni. A Véleményvezér formátumát átalakítjuk: lényegesen több számot és képet, és kevesebb betűt fogunk használni. Megpróbálunk kevesebbet törődni a honi belpolitika mocsarával és többet azzal, hogy mi történik a világban, mit jelentenek egyes események Magyarország számára, illetve hogyan is viszonyulnak a hazánkban történő dolgok a más országokban tapasztalható hasonló jelenségekhez. Ezzel párhuzamosan a VV csapata is átalakul: az Indexhez távozik eddigi szerkesztőnk, Panyi Szabolcs. Sőt, platformot is váltunk. Elköszönünk az Indextől és egy másik portál közelében folytatjuk. Az Indexnek köszönjük a rengeteg segítséget. Uj Péter, Mészáros Zsófi és Dudás Gergely főszerkesztők mindig minden támogatást megadtak és lehetővé tették, hogy csak a tartalomra fókuszáljunk.
Az átfogó váltás előtt egy „kis” nyári szünetre megyünk, hogy szeptember 2-től ismét teljes erőbedobással dolgozhassunk. Reméljük közben nem felejtitek el a Véleményvezért és 2013. szeptember 2-től ismét minden hétköznap találkozni fogunk.
Üdvözlettel,a Véleményvezér csapata

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Szigetvári Takarék: 55 éve a dél-dunántúli régió élén

A Szigetvári Takarék több mint fél évtizede éve őrzi a dél-dunántúli régió legnagyobb szövetkezeti formában működő hitelintézetének címét. A júniusban 55. születésnapját ünneplő Takarék ma már négy megyében, 30 fiókkal és a TakarékPont hálózat tagjaként több mint 1000 pénzkiadó automatával áll az ügyfelek rendelkezésére.
Magyarország egyik legnagyobb takarékszövetkezete a dél-dunántúli régióban elsőként 1958. június 1-jén alakult meg Nagydobszán. A mai forma 1976-ban jött létre négy jogelőd szövetkezet Ibafa, Somogyapáti, Kétújfalu és Nagydobsza egyesülésével. A jogelőd takarékszövetkezetek a 60-as években nyolc faluban üzemeltettek fiókokat, s csak a 70-es évek közepén vált lehetővé számukra a városokban történő fióknyitás. Élve a lehetőséggel, 1975-ben Szigetváron megnyílt az első városi fiók, amely az 1976-os egyesülést követően egyben a takarékszövetkezeti központ szerepét is ellátta.
[…] Bővebben!

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

61. Arccal az új gazdasági modell irányába!

A lineáris helyett ideje lenne átállni a körkörös termelési modellreÉrdekes mondatok hangoztak el a napokban Janez Potocnik, uniós környezetvédelmi biztos szájából: Európa – akár tetszik, akár nem – kimerítette a munkaerő-termelékenység javításában rejlő potenciált, ezért a források hatékonyságának növelése árán lesz csak képes a jövőben versenyképessége javítására. Eszerint a jelenlegi lineáris, haszontalan melléktermékeket és jelentős hulladékot produkáló termelési rendszerről egy ezeket is fel-, illetve kihasználó cirkuláris modellre kellene átállítani az EU gazdaságát. Ezzel eddig nincs is semmi gond. Igazából olyan igazságokat sikerült megfogalmaznia a szakembernek, amelyek nyilvánvalóságához kétség sem férhet. Marad viszont egy nagy kérdés: vajon sikerülni fog-e az unió gazdaságának elmozdulni a jelenlegi rendszerekből a gazdasági, társadalmi és környezeti fenntarthatóságot is jobban szolgáló modell felé. 
[…] Bővebben!

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Bajnai vs. Mesterházy: lépéselőnyben az MSZP

Tud-e Bajnai annyival erősebb lenni a korábbi Fidesz-szavazók között, mint a szocialisták, hogy az akár a saját miniszterelnökről való lemondást is indokolja az MSZP számára? Egyelőre nem úgy tűnik.
[…] Bővebben!

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Hová tűnt Damon Hill?

Kezdjük a tényekkel: az év eleji szórványos adásszünetek után februárban elnémult a Dotkom. Meguntam? Mindent elértem, és a csúcson abbahagytam? Divat- vagy kismamablogger lettem? Esetleg ez mind egyszerre? Hát nem, kedves barátaim, erről szó sincs. A Dotkom él, és virágozni fog.
Van viszont egy projekt, amivel az időm nagy részét töltöttem az elmúlt hónapokban: egy kiváló kis csapattal pár hónapja teljes gőzzel bedurrantottuk az Investor.hu-t.

[…] Bővebben!

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Az egészséges profitelvárás járul hozzá a stabilitáshoz

Rendkívül stabil a magyar takarékszövetkezeti szektor, miközben manapság minden az instabilitásról szól − mondta Varga Antal a Világgazdaság Mit ér a bank, ha magyar? című konferenciáján. Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) ügyvezető igazgatója szerint ma nem a tulajdonosi profitéhség, hanem az egészséges profitelvárás járul hozzá a stabilitáshoz. A takarékszövetkezetek stabilitásának fontos tényezője az is, hogy jobban ismerik helyi szinten az ügyfeleket, a környezet ismerete ugyanis komoly kockázatcsökkentő tényező.Mi az oka annak, hogy a takarékok szemben a bankokkal nyereségesen vészelték át a válság éveit is? A válasz a tulajdonosi struktúrában keresendő – hangsúlyozta előadásában Varga Antal. A tulajdonosok mindig megfogalmaznak egy profitigényt a hitelintézettel szemben, s ha ez túl magas, akkor annak káros következményei is lehetnek. Az egyik ilyen veszély, hogy a bank kénytelen egyre kockázatosabb ügyletekbe belemenni, a növekedés érdekében egyre kockázatosabb ügyfélkört hitelezni.
[…] Bővebben!

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Orbán Viktor a gáton

A Római partot meglátogató Orbán Viktorban már nem volt a hitelesség, ami a nagy tiszai árvíznél még igen. Túl sok a hasonlóság a márciusi hófúvás kapcsán rögtönzött országjárás és a mostani árvízszemle között, rutinszerűnek és mesterkéltnek tűnt a kormányfői akció.
[…] Bővebben!

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Hová dugunk több millió elektromos járgányt 2050-ben?

Nagyon más lesz a világ 2050-ben: például − miközben háromszorosára nő az évenként értékesített gépjárművek száma, − annyi elektromos vagy plug-in hibrid meghajtású autó kerül majd piacra, mint amennyit ma világszerte értékesítenek – jelentette ki nemrég a nemzetközi energiaügynökség prognózisára hivatkozva Glattfelder Béla európai parlamenti képviselő, a Magyar Szolár Szövetség elnöke. Ennek az evolúciónak a megvalósulásához azonban még sok mindenre szükség lesz, például a mainál okosabb energiarendszerekre, és persze okos mérőkre.
A teljes cikket elolvashatod az Intelliméter oldalán.

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Erdo-gone?

A nemzetközi sajtó már ezt a találó szalagcímet használja a török eseményekkel kapcsolatban. Ugyan erre minimális esélyt (sem) látunk, a török eseményeket nem lehet félvállról venni. Különösen, ha az embernek befektetései is vannak a török piacon.
A hétvégén Törökországban jelentős tüntetések pattantak ki, és erre válaszul a részvénypiac – az előző heti negatív hangulatot folytatva jelentős, mintegy 10%-os hétfői eséssel reagált. A hétvégi török események többről szólnak, mint a Gezi Park fái körüli környezetvédelmi huzavonáról. A Tayyip Erdogan vezette AKP párti kormány elmúlt évtizede valódi gazdasági sikertörténet: Az egy főre jutó GDP megháromszorozódott az elmúlt 10 évben, sikerült letörni az inflációt, és az ország nemrég vált a második nagy hitelminősítőnél is befektetési kategóriájúvá, jelentősen megkönnyítve a gazdaság finanszírozását. A hosszú távú gazdasági kilátások talán itt a legjobbak egész Európában: a fiatal korszerkezet és a páratlanul kedvező demográfia mellett nem nyomasztja az államot az eladósodottság (mindössze a GDP 37%-a), és a nyugdíjproblémával sem kell, hogy szembesüljön a török társadalom még nagyon sokáig. A laza globális finanszírozási helyzet és az emiatt olcsó nemzetközi források szintén egy nagyon kedvező tényezőt jelentenek az energiaimportjuk miatt külső finanszírozásra szoruló törököknek. A török társadalom iszlám gyökere pedig páratlan kereskedelmi előny a virágzó és gyorsan növekvő arab világgal, ami szintén hozzájárul az európainál kedvezőbb növekedési potenciálhoz.
[…] Bővebben!

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Ajánló – Foreign Trade and Investment: Firm-Level Perspectives

A nemzetközi kereskedelem elméletének utóbbi évtizedeiben fontos módosulások történtek, egyre nagyobb szerepet kapott a termékek és a vállalatok differenciálása is. Erről szól Elhanan Helpman összegző írása: 
http://www.nber.org/papers/w19057

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva