Ahelyett, hogy valami igazán hasznossal foglalkoznának, a legbriliánsabb elmék gyakran választják a pénzügyi zsonglőröknek szánt pályát, komoly veszteséget okozva ezzel a teljes társadalomnak.Az Egyesült Államokban a gazdasági válság előtti években az ország legokosabb diákjainak egy igen jelentős része a pénzügyi szektorban kívánt elhelyezkedni: a Harvardon diplomázó fiatalok mintegy 25 százaléka kezdte meg karrierjét valamely pénzügyi vállalatnál, miközben a Yale esetében 24 százalék, a Princeton esetében pedig 46 százalék volt ez az arány. Lehetséges, hogy az amerikai nemzet legokosabb fiataljai nem arra használják a tehetségüket, hogy építsék az országot, hanem épp ellenkezőleg, arra, hogy rombolják? – teszi fel a kérdést Robert J. Shiller, a Yale University professzora. Az eredeti elemzés itt érhető el.
Robert J. Shiller a beszédes statisztikai adatok mellett rámutat, hogy bár a pénzügy iránti érdeklődés a válság miatt némileg visszaesett, a tendenciákban alapvető változás nem történt. Emellett az is jellemző, hogy a klasszikus banki tevékenységek kárára egyre inkább emelkedik az „egyéb pénzügyi szolgáltatások” közé sorolt állások aránya, vagyis egyre több a hivatásos spekuláns, hedge fund menedzser és tréder.[…] Bővebben!