Mit hoz 2014?

Szinte már nem is emlékszünk azokra az időkre, amikor nem a válság valamely hullámától kellett tartani, a professzor szerint ugyanakkor 2014-ben végre visszatérnek a békeévek.Az elmúlt hat év válságoktól, összeomlásoktól és recesszióktól volt terhes, 2014 ugyanakkor egy növekedéssel, sőt a várakozásoknál is tempósabb növekedéssel járó esztendő lehet – állítja Martin Feldstein, a Harvard professzora, aki egyébiránt mind az amerikai ingatlanpiac összeomlását, mind a világgazdasági válságot előre látta, sőt azt is megjósolta, hogy a krízis utáni talpra állás sokkal lassabb és vontatottabb lesz, mint korábban bármikor. Az eredeti elemzés itt érhető el.

Egyszer minden viharfelhő elvonul, és a vészterhes időket követően ismét kisüt a nap, Martin Feldstein pedig úgy látja, hogy ennek pont most jött el az ideje. Miből fakad ez az optimizmus? Az Egyesült Államokban a GDP 4,1 százalékkal bővült 2013 harmadik negyedévében – évesített adat -, és a várakozások szerint a negyedik negyedév is tempósra sikerülhetett, vagyis az USA komoly lendülettel gyorsított rá 2014-re.[…] Bővebben!

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Újévi tippünk: vedd a dollárt, add a jent!

Ritkán lehet ennyire erősen előrejelezni egy trendet, egy devizapár változási irányát, de 2014 határozottan a dollár éve lehet. Elsősorban a jennel szemben.2013-ban nem dőlt össze a világ, sőt, a növekedés csírái is látszódnak már. A tőke- és árupiacok furcsa szerzetek, mert ez az alapvetően pozitív ténymegállapítás teljesen eltérően csapódik le rajtuk. Az amerikai és a japán részvénypiac például értelemszerűen nagyon boldog volt és szárnyalt, viszont az arany és az ezüst nagyon padlót fogott. Hiszen amikor nyugi van, akkor nem annyira érdekesek ezek a klasszikus menekülő-befektetések.
[…] Bővebben!

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Spórolj egyszerűen

Olvastam egy egyszerű trükköt, hogyan spórolj meg egy kisebb összeget. Vegyél egy befőttesüveget és ragassz rá egy címkét, hogy mennyit kell eltenned hetente, hogy elérd a célod. Ez lehet egy nyaralás fél év múlva, a jövő évi karácsonyi ajándékok, hűtőgép vásárlása kilenc hónap múlva, vagy bármi. A csavar annyi a dologban, hogy hetente növeled az […]

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Spórolj egyszerűen

Olvastam egy egyszerű trükköt, hogyan spórolj meg egy kisebb összeget. Vegyél egy befőttesüveget és ragassz rá egy címkét, hogy mennyit kell eltenned hetente, hogy elérd a célod. Ez lehet egy nyaralás fél év múlva, a jövő évi karácsonyi ajándékok, hűtőgép vásárlása kilenc hónap múlva, vagy bármi. A csavar annyi a dologban, hogy hetente növeled az […]

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Adózz keveset

Sikerült átlépnem 2013-ban a vállalkozásommal az áfamentesség hatmilliós határát, ami nekem erős érvágás, mert az ügyfelek legalább 90%-a magánember, akiknek nem mindegy, hogy egy tanácsadás 35 ezer forint nulla százalék áfával, vagy közel 45 ezer forint 27% áfával, miközben én egy fillérrel sem kapok többet. (Ha átléped egyszer a határt, utána 2 évig nincs visszaút, […]

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Mozgalmas év elé nézünk

Nehéz lenne eseménytelennek nevezni a 2013-as évet az infokommunikációs szektorban. Sorban jöttek a fejcserékről és felvásárlásokról szóló hírek, sokszor meglepő fordulatokkal. És egyelőre semmi jel nem utal arra, hogy ez a trend megváltozna 2014-ben. A távközlési szolgáltatóknak egyszerűen szembe kell nézniük a ténnyel, hogy hagyományos szerepük alapvető változáson megy keresztül. A komplex szolgáltatások iránt tanúsított egyre nagyobb érdeklődés globális piaci jelenség, legyen szó vállalati vagy lakossági ügyfelekről.
[…] Bővebben!

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Biztos alapokon nem szégyen az előre menekülés

A tőkebevonással kapcsolatban sokféle gondolat kering a vállalkozók körében. Sok ilyen igen régi „beidegződésnek” számít, és egymásnak látszólag ellentmondó tanácsokkal is szolgál. Az egyéni utak és megoldások kialakításában mégis ihletadó lehet, és sokat segíthet az átgondolt döntéshozatalban. Ezúttal arról gondolkodtunk … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Jó lenne, ha olcsóbb lenne a benzin?

Ha olcsóbb lenne a benzin/gázolaj, mondjuk azért, mert az állam támogatná, akkor többet tankolnánk. Elsőre örülnénk, ennek a támogatásnak ugyanakkor igen komoly költségei lennének.Globálisan a kormányok évente mintegy 110 milliárd dollárral támogatják az üzemanyag fogyasztást. Az államok – többnyire természetesen az olajban gazdag államok – által biztosított támogatásnak köszönhetően a fogyasztók olcsóbban jutnak az üzemanyaghoz, és miután ez egy árrugalmas termék, az alacsonyabb ár magasabb felhasználást eredményez. Ennek a túlfogyasztásnak ugyanakkor igen jelentős költségei vannak, ami évente akár a 76 milliárd dollárt is elérheti, vagyis majdnem annyi, mint a teljes támogatás összege… Az eredeti elemzés itt érhető el.
Vízszintes tengelyen az üzemanyag ára (dollár/gallon), függőleges tengelyen a fogyasztás/fő

Hogy néz ki a történet a végletekig leegyszerűsítve? Az állam támogatja a benzint és a gázolajat, ami így olcsóbbá válik. Az emberek ezért többet tankolnak. Minden gallon (egy gallon kb. 4 liter) üzemanyagnak igen jelentős, számítások szerint 1,1 dolláros környezeti költsége jelentkezik, a légszennyezésből, a zsúfolt utakból és dugókból, a növekvő számú balesetekből, a szaporodó útfelújításokból. Az éves támogatás összege összesen 110 milliárd dollár globálisan. A támogatás által előidézett túlfogyasztás környezeti költsége 76 milliárd dollár. Vagyis a támogatás összege majdnem akkora, mint a támogatás miatt jelentkező többlet fogyasztás környezeti költsége.[…] Bővebben!

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Ez ám az igazi rezsicsökkentés!

Az USA-ban öt év alatt harmadára esett a földgáz ára, ami 250 ezer forintnyi rezsicsökkentésnek felel meg az átlag háztartásban.Minden évtizednek megvannak a maga sikerágazatai, melyek vonzzák a befektetni való tőkét, táplálják a növekedést és munkahelyet adnak. A 90-es években ez a technológiai szektor volt, majd 2000 után jött az építőipar és a pénzügy, majd miután ezek szépen egymás után összeomlottak, a közgazdászok ki is jelentették, hogy a világgazdaság katalizátor nélkül maradt, és nem vár ránk más, mint évtizedes mocsári dagonya. Robert Skidelsky, a Warwick University professzora ugyanakkor úgy látja, hogy ennek az évtizednek is van/lesz slágere, mégpedig az amerikai energiaforradalom. Az eredeti elemzés itt érhető el.

Nincs tartós növekedés beruházások nélkül, és nincsenek nagyszabású beruházások technológiai forradalom nélkül. Vagyis, ha a gazdaságok tartós növekedést szeretnének, akkor szükség van az új technológiákra, melyek köré milliárd dolláros befektetések csoportosulhatnak. Ez az új technológia Robert Skidelsky szerint az Egyesült Államokban adott, így az USA a soron következő évtizedben egészen biztosan masszív növekedésre számíthat. A forradalmi iparág az energiaipar, az új technológia pedig a hidraulikus kőzetrepesztés és horizontális fúrás, melyek lehetővé tették, hogy az USA elképesztő mennyiségben jusson hozzá olcsó kőolajhoz és földgázhoz.[…] Bővebben!

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva