Továbbra is súlyos bírságok sújthatják a hiányzó vagy hiányos transzferár-nyilvántartásokat
A transzferár-dokumentáció készítését „ösztönző” mulasztási bírság maximuma továbbra is „csak” 8 millió forint lehet ügyletenként.

A Telekom 2014-ben is keresi a legkiemelkedőbb hazai ötleteket a tavaly már rendkívül sikeresnek bizonyult nemzetközi innovációs versenye, a „Telekom Innovation Contest” keretében. Április 11-ig várják a pályázatokat öt kategóriában. A Magyar Telekom a Deutsche Telekommal együttműködve az idén is … Folytatódik…. →
Nagyon érdekes látni, hogy a 19 milliárd dolláros felvásárlás hogy átalakította mindenki mércéjét a Facebookkal kapcsolatban. Akármerre nézek az internetekben, arról érvelgetnek, hogy 2 milliárd dollár mennyire kis pénz egy vállalkozásért, ami eddig 100 millió dollárnyi befektetést, egy ígéretes prototípust és összesen 2,4 millió dollárra lehúzott nagy csapat balekot tud felmutatni. Nem olyan rég még az Instagram egymilliárd dolláros vételárán illett szörnyülködni, meg a Snapchat kapcsán röpködő 3-4 milliárdokon. Túl gyorsan változnak ezek az értékítéletek ahhoz, hogy megbízhassunk bennük.
[…] Bővebben!

„Az ügylet mégsem elsősorban a WhatsApp, hanem a Facebook túlhajszoltságára hívja fel a figyelmet, és általában véve intő jel a befektetőknek.” (Úristen, 20 milliárd dollár – Dotkom, 2014.febrár 20.)
„De a jelek alapján lényegesen nagyobb esélyt látunk egy legalábbis átmeneti visszaesésre, mint a menetelés töretlen folytatására.” (Baljós jelek a Facebooknál – Investor.hu, 2014. március 23.)
Nagyon érdekes látni, hogy a 19 milliárd dolláros felvásárlás hogy átalakította mindenki mércéjét a Facebookkal kapcsolatban. Akármerre nézek az internetekben, arról érvelgetnek, hogy 2 milliárd dollár mennyire kis pénz egy vállalkozásért, ami eddig 100 millió dollárnyi befektetést, egy ígéretes prototípust és összesen 2,4 millió dollárra lehúzott nagy csapat balekot tud felmutatni. Nem olyan rég még az Instagram egymilliárd dolláros vételárán illett szörnyülködni, meg a Snapchat kapcsán röpködő 3-4 milliárdokon. Túl gyorsan változnak ezek az értékítéletek ahhoz, hogy megbízhassunk bennük.
[…] Bővebben!
Nagyon érdekes látni, hogy a 19 milliárd dolláros felvásárlás hogy átalakította mindenki mércéjét a Facebookkal kapcsolatban. Akármerre nézek az internetekben, arról érvelgetnek, hogy 2 milliárd dollár mennyire kis pénz egy vállalkozásért, ami eddig 100 millió dollárnyi befektetést, egy ígéretes prototípust és összesen 2,4 millió dollárra lehúzott nagy csapat balekot tud felmutatni. Nem olyan rég még az Instagram egymilliárd dolláros vételárán illett szörnyülködni, meg a Snapchat kapcsán röpködő 3-4 milliárdokon. Túl gyorsan változnak ezek az értékítéletek ahhoz, hogy megbízhassunk bennük.
[…] Bővebben!
Amire már régóta számítani lehetett, Luxemburg után Ausztria is beadta a derekát és csatlakozott az uniós automatikus banki adatcseréhez. Így Svájc és a többi menedékhely után már a szomszédunk is kötelezettséget vállalt, hogy automatikusan lejelenti az adott betétes elért hozamait annak illetékes adóhatóságához. Sőt, a tervezet szerint még ki is terjesztik azokat a pénzügyi termékek körét, […]
Az idén is megrendezi a Telekom a tavalyi nagy sikerű Telekom Innovation Contestet. Tavaly a 12 fős nemzetközi döntőben 3 magyar is volt (Cubilog, BrickFlow és CallMix) Az idén annak köszönhetően, hogy több ország vesz részt és rendez lokális döntőket, … Folytatódik…. →
Szépen Ereszkedik a Boeing Szépen ereszkedik a Boeing meredeken emelkedett árfolyama. Ez betudható a negatív piaci hangulat okozta korrekciónak, illetve ami nagyon fontos lehet a jövőre nézve az eltűnt maláj géppel kapcsolatos per. Azaz a BA -Boeing és a Malaysian Airlines is potenciális perrel néz szembe a közel két hete eltűnt maláj gép miatt, … Olvass tovább »
Egyéb dokumentáció híján Orbán Viktor múlt héten bejelentett 10 pontját kell tekintsük a kormányon lévő pártszövetség által az ország további felemelkedésére irányuló használati utasításnak. A „miből” kérdése azonban sarkalatos pontja lehet a koncepciónak.
Nem kívánunk belemenni abba a polémiába, hogy kell-e egyáltalán választási programmal rendelkeznie egy hatalmon lévő pártnak. Mindazonáltal a közkívánatra bedobott 10 pont nem éppen megnyugtató, ha és amennyiben ezt valóban komolyan gondolja a kormányfő.
[…] Bővebben!