Ez lenne az ára, ha 100 évig élnénk

Ha a legújabb gyógyszerek az elvárások szerint teljesítenek, könnyen előfordulhat, hogy hamarosan akár 140 évig is élhetünk. Az egyre hosszabb élet azonban mind bennünket, az…

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Amerikai cseppfolyósított gáz

Még tavasszal megjelenhet az amcsi cseppfolyósított gáz az európai piacon, ezzel véget érhet számos ország egyoldalú kiszolgáltatottsága Oroszország felé. Persze kérdés, mennyire lesz versenyképes a…

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Államkötvény: emelkedik a Bónusz Államkötvény kamata

Március egytől (másodikai dátummal) magasabb felárral lehet megvenni a Bónusz Államkötvényt, írja az AKK a honlapján. A közlemény teljes terjedelmében az alábbi: “A piaci változásokra és igényekre reagálva az ÁKK 2016. március 2-tól megemeli a BMÁK kamatprémiumait. A négyéves BMÁK induló kamata 3,05 százalék, a hatéves futamidejű kötvényé 3,55 százalék, a tízévesé 3,80 százalék. A kamatprémium a négyéves kötvénynél emelkedett

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Érdemes-e újonnan bevezetett részvényt venni?

Tavaly, illetve idén is több új cég tőzsdei bevezetéséről lehetett hallani: van, amelyik megvalósult, van, ami a jövőben történhet meg. Érdemes-e bevásárolni az újonnan bevezetett részvényekből? Mire kell figyelni? Mik a kockázatok? Megmutatjuk, mit kell tudnod, ha újonnan bevezetett részvényvásárláson töröd a fejed!

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Amit a támogatott CSOK hitelről tudni kell

A 10 milliós ajándék CSOK támogatás mellé kérhető további 10 millió forintos, támogatott támogatású hitel is, amennyiben új építésű ingatlant szeretnénk venni, vagy éppen magunk szeretnénk építeni egyet. De vajon milyen feltételekkel kapunk hitelt a banktól? Elég-e a 10 milliós támogatás önerőnek? Milyen áron számolják be az új lakást a bankok? Mennyi hitelt vehetünk fel a család jövedelme alapján? Az

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Az 500 eurós rejtélye

Ötszáz eurós (jelen állás szerint „153 500 forintos”) bankjegy az euró bevezetése, 2002 óta létezik. Ahogy előtte az ezer márkás bankjegy is. Mostanában mégis egyre…

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Egyre több hazai vállalkozás fordul kockázati tőkéhez

75 milliárd forint: öt év alatt ekkora összegű érdemi tőkeigény érkezett a Széchenyi Tőkealaphoz, ami több mint hatszorosa az Alap kihelyezhető tőkeforrásának. A keretből az SZTA már több mint 11 milliárd forintot befektetett összesen 85 vállalkozásba, amivel már évek óta … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Fekete évtized

A „magyar demokrácia fekete napja” kapcsán az jutott eszembe, hogy itt fekete évekről, sőt fekete évtizedről kell beszélni. Hogy itt valami igen komoly értékrendbeli probléma…

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva