Vállalható 40 000

Most, hogy már 40 000 regisztrált ügyfél használja a Számlázz.hu-t – amire hihetetlen büszkék vagyunk! – még a korábbiaknál is, és egyre fontosabbnak tartjuk a szerethető szoftver mellett a szemléletet, amit a kódban, és a kód sorai között átadunk.Szeretnénk, hogy a gondolkodásmód, ami sikerre segített minket, minél többetek számára elérhető legyen. Szeretnénk, ha az eljárásainkat, amik tömegeket szolgálnak ki töretlenül, ti is be tudnátok építeni a saját profi vállalkozói gyakorlatotokba. Szeretnénk, ha nemcsak a 40 000 ügyfelünk, és nemcsak ügyfeleink ügyfelei – ami összességében már a magyar gazdaság százalékokban kifejezhető hányada -, hanem a teljes vállalkozói szféra vállalható, és így fenntartható módon működne. Szeretnénk veletek együtt sikeres gazdaságot építeni.Oké, de hogyan?Az egyik eszközünk erre maga a Számlázz.hu. Ezt már ismeritek, lassan 12 éve… Lerövidítjük nektek a számlakiállítással töltött időt, megkönnyítjük a számlázással kapcsolatos adminisztrációt, összekapcsoltuk rendszerünket az első bankkal, hogy az utalásaidat se egyenként kelljen párosítani, fizetési megoldásokat integrálunk, könyvelési rendszerekkel, webshopokkal, hamarosan végtelen számú digitális eszközzel kapcsolódunk, egészen addig amíg minden olyan munkát, amit algoritmusok el tudnak végezni helyetted, le nem tudsz passzolni nekünk, és partnereinknek.De nemcsak maga az alkalmazás, nagyon sok más kísérletünk van arra, hogy benneteket is inspiráljunk ennek a siker-filozófiának az elsajátítására. Az egyik ilyen eszköz a Bridge Budapesttel kötött “barátságunk” melynek első lépése volt a közös Első millióm sorozat. Legutóbb a Vállalható vállalkozás nevet viselő projektjükbe hívtak meg minket, hogy elmondjuk, szerintünk miért is olyan fontos vállalható módon vállalkozni.Tesztjüket persze mi is kitöltöttük, és nem is csak a 94%-os eredményünk, hanem a kérdések által felvetett gondolatok, fejlődési irányok miatt tartjuk igazán értékesnek a negyed órát, amit eltöltöttünk vele.Pistyur Veronika, a Bridge Budapest ügyvezetője a Forbes-ban írta le nagyon részletesen, hogy miért fontos a vállalható vállalkozás:”A vállalhatóság felé játszik ma már minden: a bizalomra vágyó fogyasztók, a digitalizációnak köszönhető (át)láthatóság és az a piaci bizalmatlanság okozta hátrány, amit épp ők maguk teremtettek meg.Vállalható vállalkozásnak lenni ma biztonság, fejlődés, siker, profit, szövetség és nem utolsósorban pozitív társadalmi hatás.Megéri vállalhatón vállalkozni, hiszen ez biztosítja a versenyképességet, ami a siker valódi, hosszútávú kulcsa.”Ráadásul épp az olyan csomópontoknak, mint amilyen a Számlázz.hu közössége is, kiemelt szerep jut ebben a forgatókönyvben:”Minél több vállalkozás működik – vállaltan – ezek szerint az elvek szerint, a vállalkozói közösségen belül annál intenzívebbé válik az együttműködés, a támogatás, tudatosabbá válik a kapcsolatépítés – ami nem a klasszikus ‘csak jó kapcsolatokkal kell rendelkezni’ toposzt erősíti, hanem azt, hogy azoknak érdemes együttműködni, segíteni egymást, akik a valódi értékteremtésben érdekeltek.”Mi pedig a Vállalható vállalkozás kampányfilmjében mondtuk el, hogy konkrétan a Számlázz.hu-ban mi az eredménye ennek az egyébként elég elvont “filozófiának”, a gyakorlatban. Íme a kifejtés:A Számlázz.hu-nál valljuk, hogy a digitalizáció korában, amikor a munkafolyamatok legnagyobb része robotokra bízható, elmúlt az “ügyeskedés”, “lepapírozzuk”, “megoldjuk okosba” igénye, lehetősége. Az “okos” helyett átléptünk a “smart vállalkozás” korába. Ugyanazt az energiát, amit korábban kerülőutas kalkulációkba ölt az egyszeri vállalkozó, ma már kreatív értékteremtésre is fordíthatja: a gép elvégzi helyette a “papírozást”, ezalatt ő kitalálhatja, hogyan lesz jobb, fenntarthatóbb, értékesebb a konkurenciánál, vagy még inkább a saját tegnapi önmagánál. Ezzel pedig nemcsak ő maga, hanem ügyfelei, partnerei, munkatársai, leendő munkatársai, és végső soron sokat látott magyar gazdaságunk is sokkal jobban jár.Így gondolkodunk mi, így szolgáltatunk a 40 000 ügyfelünknek, és reméljük, hogy ehhez a filozófiához csatlakoztál te magad is, amikor minket választottál. Töltsd ki te is a tesztet, és oszd meg velünk, te mennyire vagy vállalható, és hogyan szeretnél továbbfejlődni!Nem vagy még tagja a negyvenezres Számlázz.hu-közösségnek? Most regisztrálj magadnak saját számlakibocsátó fiókot!

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

A válsághelyzetek hozzák a nagy lehetőséget

A sikerhez elengedhetetlen a győzni akarás, hiszen a krízishelyzetek sok esetben kiváló lehetőségeket is teremtenek – fogalmazott Litkey Farkas vitorlázó a napokban első alkalommal megrendezett YEL konferencián. Az eseményen olyan további sztárelőadók is részt vettek, mint Pál Feri Atya, Rubint Réka és Fenyő Iván, akik a siker lélektanáról, a motivációról és a tudatosságról beszéltek. Magyarországon […]

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva