A XXI. században a humán tőke, az emberi erőforrás minősége a fejlődés meghatározó jelentőségű tényezőjévé vált. A humán tőke alakulása szűkebb értelemben a magas teljesítőképességű, felsőfokú képzettségű munkaerő-potenciál képzését és továbbképzését jelenti, valamint a felsőoktatás-tudománypolitika-K+F-invenció-innováció láncolatának kialakítását és fejlesztését. Tágabb értelemben ide tartozik az egész munkaerő-állomány értékteremtő potenciáljának alakítása, amelynek fontos eleme a szakmunkás-képzés és nyomában a szakmunkás-állomány fejlődése. A humán tőke fejlesztésének, ésszerű, perspektivikus tervezésének és megfelelő finanszírozása biztosításának döntő szerepe van a világgazdasági felzárkózásban. Legalább két fő területet kell gyorsan fejleszteni: 1. az egészségügyet és 2. az oktatás, valamint a K+F összefonódó területét, mert csak ez alapozhatja meg a fejlődést. A szellemi tőkeképzés nemcsak, sőt elsősorban nem is mennyiségi, hanem minőségi folyamat. A humán erőforrás, a szakemberek, találmányok terén Magyarország sokáig (a XX. század elején, a két világháború között és után is) az általános gazdasági fejlettségi szintjénél előbbre járt. A XXI. század második évtizedében a kelet-közép-európai országok, köztük Magyarország szellemi potenciáljának kihasználása, az oktatás minőségének alakulása és a tudományos eredmények gazdasági alkalmazása terén messze elmaradunk nemcsak korunk követelményeitől, hanem saját lehetőségeinktől is.
Az oktatási kiadások és a K+F-ráfordítások alakulása alapvetően a gazdasági-fizetőképességi helyzettől függ. Az arányok alakulása viszont gazdaságpolitikai döntések következménye, hogy melyik ország mennyit szán ezekre a területekre. Minden ország szívesen költene többet e mindig fontosnak elismert területek fejlesztésére, de a finanszírozási korlátok a költségvetési deficitek miatt szűk határt szabnak és válság esetén mindig a humántőke-igényes területek, az egészségügy, az oktatás és a kutatás-fejlesztés szenvednek csorbát. Ez alól nagyon kevés történelmi kivétel van. Ilyenek voltak az 1930-as évek elején Finnország és Magyarország, amelyek a világgazdasági válság közepette is világviszonylatban a legtöbbet költöttek oktatásra és tudományos kutatásra; a nemzeti jövedelmük megközelítőleg 15-15 százalékát.
[…] Bővebben!
