MNB versenyképességi program

Ma jelent meg az MNB versenyképességi programja, ami 330 pontban vázolja fel, hogyan lehetne versenyképesebb az ország. Vannak benne olyan dolgok, amiket már harminc éve mindenki megfogalmaz, mégse történik semmi komoly áttörés, mint például az állami bürokrácia csökkentése és az adózással töltött idő jelentős csökkentése a cégek életében. Vannak benne olyan dolgok, amiket egy huszárvágással meg lehetne oldani, mint például

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Nyugdíjkötvény újabb infók

A Világgazdaságban jelent meg ma egy cikk az ÁKK elnökével, amiben többek között a nyugdíjkötvényről is szó van. Mint ismeretes, az állam is be akar szállni a nyugdíj-megtakarítások piacába a saját állampapírjaival. Ennek részleteiről árult el néhány információt a mostani interjú. Az előzetes információk szerint a nyugdíjkötvény a babakötvényhez lesz hasonló, az ügyfelek pénzét végig ugyanabba a termékbe fektetik, a

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Mit adtak nekünk a kapitalisták?

Tőkevándorlás az önkény uralmától a törvény uralmához Történetünk valamikor a XVI. században kezdődik, amikor Európa országai még semmiféle technológiai vagy vagyoni előnyre nem tettek szert…

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Védekezni vagy alkalmazkodni?

William Nordhaus Nobel-díjat kapott a klímaváltozás közgazdaságtanának kidolgozásáért, modellezte a különböző klímapolitikák kumulált gazdasági kárait. A modelljét persze vitatják, de ettől most tekintsünk el. 1….

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Irinyi I. és Irinyi II. Kockázati Tőkealapok – a legfontosabb stratégiai különbségek

Magyarország iparfejlesztési stratégiáját, az Irinyi Terv legfőbb céljait hivatott megvalósítani az Irinyi I. Kockázati Tőkealap, valamint az Irinyi II. Kockázati Tőkealap. Míg az Irinyi II. Kockázati Tőkealap 2017 szeptemberében megkezdte működését, az Irinyi I. Kockázati Tőkealap 2018 decemberében indult el. Megmutatjuk, mik a lényegesebb különbségek, illetve közös stratégiai pontok a két tőkealap között! A Széchenyi […]
The post Irinyi I. és Irinyi II. Kockázati Tőkealapok – a legfontosabb stratégiai különbségek appeared first on SZTAK blog.

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

A mindent vivő erőforrás

“Egy kis országnak egyetlen erőforrása létezik: ami a két fülünk között van.” “Azt gondolom, hogy a populizmus térnyerésében nagy szerepe van annak, hogy az emberek…

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva