Dél-Korea 2030-ra építi meg szélerőmű parkját
A dél-koreai kormány összesen 43,2 milliárd amerikai dollárt tett félre annak a szélerőmű-parknak a létrehozására, amely 2030-ra készülhet el, a maga nemében a legnagyobb lesz a világon, és amellyel zöldebbé tehetik az ország villamos energia termelését. A projekt része az ország azon vállalásának, hogy 2050-re karbonsemlegessé váljon.
Az alapkőletétel a délnyugati Szinan városában történt, melynek partvidékére telepíthetik a 8,2 gigawatt kapacitású erőműveket. A projektben résztvevő cégek közel 47,6 billió dél-koreai vonnal (36 milliárd EUR) támogatják majd a szélerőművet, míg a kormány 0,9 billió vonnal járul majd hozzá a fejlesztésekhez és az építési munkálatok lebonyolításához. A projekt segítségével több mint 5 600 új munkahelyet is teremtenek.
És hogyan tudnánk elképzelni, mit is jelent ez a 8,2 gigawattnyi szélenergia? Nos, ez nagyjából hat atomerőmű kapacitásával ér fel.
Az Amazon Hollandia partjainál építkezik
Az Amazon a cég eddigi legnagyobb megújulóenergia projektjén dolgozik: Hollandia partjaitól húsz kilométerre akar létrehozni egy gigantikus, tengeri szélerőmű-rendszert. Az online vállalkozás ebben a projektben olyan energiaipari óriásokkal társul, mint a Shell és az Eneco. Az Amazon a tervek szerint a rendszer teljes temelésének mintegy felét fogja megvásárolni. A 2023-ra megvalósuló beruházástól 3,3 terawattóra energiát várnak évente: ez elegendő ahhoz, hogy egymillió holland háztartást ellásson zöld energiával.
Az Amazon a tengeri szélerőmű rendszert újfajta, innovatív megoldásokkal egészíti ki, így például a megtermelt energia egy részével „zöld” hidrogént fognak előállítani tárolási célból, illetve telepítenek „lebegő” naperőművet is.
A britek egyelőre leálltak
Anglia keleti partjainál épült volna a világ egyik legnagyobb tengeri szélerőműparkja, azonban a brit Legfelsőbb Bíróság elutasította a tervet. A fejlesztés 90-180 szélturbina telepítést tette volna lehetővé, 1,95 millió otthont látott volna el árammal és 400 munkahelyet teremtett volna.
Bár a Norfolk Vanguard szélerőmű-park még júniusban megkapta a szükséges engedélyeket, a kormány hatástanulmánya már akkor is komolyabb aggodalmakat fejezett ki a föld alatti infrastruktúra építésével, és a környék forgalmára gyakorolt hatásával kapcsolatban. A fejlesztés szorosan kapcsolódik a Norfolk Boreas nevű másik tengeri szélerőmű projekthez. A tervek szerint mindkét erőmű központja a parttól mintegy 65 kilométerre fekvő Necton lett volna. Az itt végbemenő kedvezőtlen változások azonban a jelek szerint nincsenek összhangban a projekt pozitív hatásaival.
A bírósági döntés ugyanakkor nem azt jelenti, hogy véglegesen búcsút kell inteni a projektnek. A vállalat egyik vezető képviselője szerint, a cég teljesítette valamennyi követelményt, amelyeket a fejlesztőkkel szemben támasztanak. Szerintük most a kormányzatnak kell lépnie, hogy a jóváhagyás és a bírósági döntés összhangba kerüljön.