A legnagyobb fogás – BlokkolóÓra 190.

A legutóbbi hatalmas kriptós lopás után most egy még sokkal hatalmasabb bitcoin megkerülés tartotta lázban a kriptós közösséget. Még 2016 augusztusában történt az egyik ikonikus…
The post A legnagyobb fogás – BlokkolóÓra 190. appeared first on HOLDBLOG.

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Kevesen tudnak annyit a fenntarthatóságról, mint a magyar pásztorok

Több mint 330 ezren látták már azt a tudományos dokumentumfilmet, melyet egy hetedik generációs magyar juhászról készített Molnár Zsolt, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója. Az Egy délután a legelőn Sáfián László juhásszal című film 2021 legnézettebb tudományos YouTube videója volt, és nem véletlenül: természet és ember lenyűgöző együttműködésébe nyerhetünk betekintést, amelyből a környezetvédő aktivisták és a tudósok is rengeteget tanulhatnak.
Csupán párszáz olyan ember él ma Magyarországon, akik generációktól örökölt ősi tudás alapján pásztorkodnak. Az egyikük Sáfián László, a film főszereplője, akit közel három órán keresztül követhetünk a Hajdúsámson határában lévő legelőkön, miközben 320 birkából álló nyáját legelteti. Miért lebilincselő ez a lassú jelenetekből és gyönyörű vágóképekből álló anyag? Azért, mert a juhász beavatja az őt kísérő kutatót abba a hagyományos népi tudásba, ami évezredeken át fenn tudta tartani a táj természeti sokféleségét és a helyi emberi közösséget is.
A juhászok ősi tudása a legeltetéshez, vagyis a növények és a jószág ismeretéhez kapcsolódik. Molnár Zsolt a 2000-es évek elején, egy nemzetközi konferencián ismerte fel, hogy a pásztorok körében az ökológiai tudást ugyanolyan szisztematikusan kellene gyűjteni, mint ahogy Bartók és Kodály tették a népdalokkal. Annál is inkább, mert a modern társadalmakban lassan teljesen elfelejtjük, hogyan lehetne a természettel összhangban élni, miközben saját életfeltételeinket ássuk alá. A kizsákmányoló emberi tevékenységek következtében folyamatosan csökken a vadon élő fajok száma és az ökológiai közösségek sokszínűsége is. Változik a szárazföldi és vízi ökoszisztémák kiterjedése és integritása is, ezáltal egyre kevésbé képesek előállítani az emberek számára szükséges javakat. Csökken a megművelhető termőföldek mennyisége, romlik a víz öntisztulása és a klíma önszabályozó képessége is.
Molnár Zsolt szerint ezeknek a folyamatoknak a megállításához gyökeres változtatásokra lenne szükség, amelyhez segítségül kéne hívnunk a helyi, őslakos ismereteket. A Trends in Ecology and Evolution című, az ökológia területén a legrangosabbak közé számító folyóiratban megjelent cikkében Babai Dániellel közösen írnak erről. Szerintük egész más kutatói hozzáállásra lenne szükség ahhoz, hogy megfelelő módon lehessen kutatni a tájban élő, a természettel együttműködő emberek ökológiai tudását. Egyik interjújában ezt nyilatkozta: „embertársaink természetismeretének kutatásához egyszerre kell biológusnak, ökológusnak és kulturális antropológusnak, néprajzosnak, pszichológusnak lennünk. Ez azért van, mert a természet és az ember kapcsolatát próbáljuk megérteni, és azért, mert e tudás nagy része nem formálódik szavakká, azaz rejtett, keveset beszélünk róla, így nem könnyű a felszínre hozni, azaz kutathatóvá tenni.” A szakértő szerint a tudomány önmagában nem elég ahhoz, hogy megmentsük a Földet: csak a hagyományos tudás hordozóival együttműködve lehetünk igazán eredményesek.
Mit tanulhatunk a pásztoroktól?
Az elmúlt évtizedek kutatási alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a pásztorok legalább annyit tudnak a helyi ökoszisztémákról és a természeti erőforrások megóvási lehetőségeiről, mint a tudósok. Hajlamosak vagyunk elavultnak látni a hagyományos életmódokat, de az effajta előítélet értékes tapasztalatoktól foszt meg minket, melyeket őseink évezredek alatt halmoztak fel. A pásztorok a természetnek köszönhetik a megélhetésüket, és ennek megfelelően óvják környezetüket. Nem érdeklik őket a modern környezetvédelmi fogalmak és elméletek, a gazdálkodásuk révén mégis számtalan ritka növény és állat fennmaradásához járulnak hozzá. Molnár Zsolt úgy látja, hogy egyre több olyan kísérlet jelenik meg, ahol a hagyományos tudást igyekeznek egyesíteni a modern tájgazdálkodási módszerekkel. Erre pedig a jövőben nagy szükség lehet.

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Megnyerjük az infláció elleni harcot!

Harrari világbékéje Az első lány, aki tudja! Matolcsy a bitcoinról Rivian, az ördög Többek közt ezekről beszéltünk e heti adásunkban. Az előző adásainkat itt találják. A…
The post Megnyerjük az infláció elleni harcot! appeared first on HOLDBLOG.

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Amit a mosógép vásárlás előtt tudni érdemes

A számunkra ideális mosógép megtalálása kérdéseket vethet fel, de némi odafigyeléssel megtalálhatjuk azt a készüléket, ami hosszú éveken keresztül képes

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Napi ábra: Helyreáll-e a turizmus idén?

Két év szenvedés után sok érintett reménykedik, hogy idén nyárra helyreáll a turizmus és ezzel összefüggésben a repülés is. Egy friss amerikai felmérés szerint ez nem biztos, hogy így lesz. Ez a rossz hír. A jó, hogy viszont aki utazik, az úgy tervezi, hogy rendesen kirúg a hámból. A megkérdezettek 65%-a “nagyban gondolkodik”, gondolom egyszerre akarják bepótolni a kiesett két
The post Napi ábra: Helyreáll-e a turizmus idén? first appeared on Kiszámoló – egy blog a pénzügyekről.

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Putyin visszavezetné a dzsungelbe a civilizációt?

Az emberiség legnagyobb politikai értelemben vett vívmánya, hogy a háborúk visszaszorultak mára. Ez a történelmi mérföldkő az orosz-ukrán konfliktussal veszélybe került – véli Yuval Noah…
The post Putyin visszavezetné a dzsungelbe a civilizációt? appeared first on HOLDBLOG.

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Ideje árat emelned

Felhívtam a klímásomat tegnap, kifakadt, hogy februárban annyi munkája van, hogy nem győzi. Mondtam neki, hogy nem baj az, legalább meggazdagodsz. Erre csak felsóhajtott, hogy bár úgy lenne. Nyelvtanár ugyanez. Egyszerűen folyamatosan kell elküldenie az új tanulókat, mert nincs szabad ideje újakat fogadni. A gyerek jár tornára, ott is ez a baja a hölgynek, aki tartja az órát: nem tud
The post Ideje árat emelned first appeared on Kiszámoló – egy blog a pénzügyekről.

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

A kínai ingatlanlufi kipukkadásának következményei

Az elmúlt évek során a kínai ingatlanpiacon óriási áremelkedés ment végbe. A kínai lakosság megtakarításainak háromnegyede belföldi ingatlanokban van, a stabil kereslet pedig felhajtotta az…
The post A kínai ingatlanlufi kipukkadásának következményei appeared first on HOLDBLOG.

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Fait Accompli: az orosz-ukrán konfliktus

Fordulóponthoz érkezett az orosz-ukrán konfliktus: a piacok egyre inkább elkezdtek hinni az eszkalációban, aztán a felek közölték, hogy még nyitottak a tárgyalásokra. Az igazi piaci…
The post Fait Accompli: az orosz-ukrán konfliktus appeared first on HOLDBLOG.

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva