Az e-kereskedelmi cégek is megérezték az ukrajnai háború kitörését
A kereskedők 36 százaléka legalább 20 százalékos forgalomcsökkenést tapasztalt az invázió kezdete óta. Az orosz-ukrán háború egy héttel ezelőtti kitörése
A kereskedők 36 százaléka legalább 20 százalékos forgalomcsökkenést tapasztalt az invázió kezdete óta. Az orosz-ukrán háború egy héttel ezelőtti kitörése
Egy-egy külföldi társaság képviselője gyakran keres meg bennünket azzal, hogy céget szeretne alapítani Magyarországon. Legutóbb a délelőttre szervezett találkozó után, a következő munkanapon átadtuk a cégbíróságon bejegyzett, bankszámlával rendelkező korlátolt felelősségű társaság dokumentumait partnerünknek. Persze nem megy mindig ilyen gyorsan a cégalapítás, ehhez felkészültség és az ügyfél gyors döntése is szükséges.
Mióta tart a háború a szomszédban, sorban kapom a leveleket, hogy hová és hogyan menekítsék az emberek a pénzüket. Miután még a Sberbank is tönkrement, megduplázódott a kétségbeesett levelek száma. Szeretném mindenkinek felhívni a figyelmét, hogy jelenleg Kijevet lövik és nem Budapestet. Budapest egy NATO ország fővárosa. Nem tudjuk, mi lesz holnapután, de jelenleg ez a pánik egyelőre nem indokolt.
The post Nem jött még el a világvége first appeared on Kiszámoló – egy blog a pénzügyekről.
Óriási dugók, menekülő tömegek és ATM-eknél kígyózó sorok Ukrajnában: a képek hatására rögtön ismerősek lettek a például egy amerikai hurrikánnál jellemző szituációk. Elég lehangoló látvány…
The post Ha megtörténik, az elképzelhetetlen appeared first on HOLDBLOG.
Egyelőre – hiszen kifejezetten kedvező gazdasági helyzetben vágott neki a háborúnak Oroszország. Erről beszélt az Infórádiónak Maróti Ádám, a HOLD Alapkezelő szakértője. Putyinék számára minden…
The post A szankciók nem állítják meg Moszkvát appeared first on HOLDBLOG.
A tőzsdék változó mértékű, de általánosnak mondható eséssel reagáltak az orosz-ukrán háború február 24-i kitörésére. A BAMOSZ oldalán kis böngészéssel bárki megnézheti, hogy azóta (T+2…
The post Letaglózta a részvényalapokat az orosz offenzíva appeared first on HOLDBLOG.
Az ELKH Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) Dénes Ádám által vezetett Lendület Neuroimmunológia Kutatócsoportja elsőként tárta fel a mikroglia sejtek szerepét
A mostani Sberbankos csőd sok céget rosszul érintett, hiszen nagyon sok cég 37 millió forintnál sokkal többet tartott a céges számláján, aminek nagy része most valószínűleg elveszett. De ugyanígy jártak mások is a korábbi bankcsődök esetén. Alapítványok gyűjtöttek pénzt épületvásárlásra, a bank csődje miatt szinte mindenüket elveszítették. Hogy lehet ezt megelőzni vagy legalább is csökkenteni a kár lehetőségét? Mindig, mindenkinek
The post Hogyan tarts sok pénzt a (céges) bankszámládon? first appeared on Kiszámoló – egy blog a pénzügyekről.
Valószínűleg nagyon hasonló események zajlanak régiónkban most, mint 1998-ban. Akkor az orosz részvények ára a töredékükre esett, a velük történő kereskedés befagyott, és a kelet-európai…
The post Orosz-ukrán háború: 1998 szelleme visszainteget appeared first on HOLDBLOG.
Érdekes befektetői figyelmeztetést tett közzé az Amerikai Értékpapír- és Tőzsde Felügyelet (SEC), melyben arra hívták fel a befektetők figyelmét, hogy míg a bankszámlákra és az…
The post A kriptoszámla nem bankszámla appeared first on HOLDBLOG.