Ahogy az emberek egyre nyitottabbá válnak a halmozó vagy pazarló életstílusuk megváltoztatására, annál több környezettudatos termék jelenik meg a boltok polcain. Gyakran éppen a termékek sokasága és az életmódváltást kísérő információáradat tántorít el minket attól, hogy egyáltalán belekezdjünk a tudatos életmódváltásba. Pedig a fenntartható minimalizmuson alapuló életvitelnek éppen az lenne a lényege, hogy megkönnyítse a mindennapjainkat.
A témát és a világ megváltoztatását sok oldalról meg lehet közelíteni, például felelősségre vonhatjuk a nagyvállalatokat vagy hibáztathatjuk a társadalmi berendezkedésünket is. De egy dolog biztos: sok kicsi sokra megy. Ezért a legjobb, ha a változtatást saját otthonunkban kezdjük, miközben szeretteinket és ismerőseinket is ösztönözzük arra, hogy tudatosabban éljék az életüket. Vegyük például a fürdőszobát: néhány trükkel könnyen fenntarthatóbbá alakíthatjuk a lakásnak ezt a részét, ezért érdemes itt kezdeni az életmódváltást. Az alábbi hat területen különösebb erőfeszítés nélkül is nagy változásokat érhetünk el.
1. Válassz víztakarékos zuhanyfejet!
Ma már egyszerűen rendelhetünk olyan zuhanyzófejet, amely a víz mellett levegőt is kibocsát magából. Ez az okos megoldás jelentősen csökkenti a vízhasználatot, miközben megtartja a vízsugár erejét.
2. Használj mosódiót!
A mosódió a legelterjedtebb eszköz, mely minden fenntarthatóságra törekvő háztartásban megtalálható. Általában bioboltokban vásárolhatjuk meg ezt a növényt, melynek számos kedvező tulajdonsága van. Száz százalékban lebomló, így a használata után komposztálhatjuk. A benne lévő anyagok természetesen tisztítanak, ezáltal a mosódió használata még a ruháink élettartamát is meghosszabbítja, szemben a mesterséges kemikáliákat tartalmazó termékekkel.
3. Készítsd el otthon tisztítószereidet!
Egy kis energiabefektetéssel egyszerűen elkészíthetjük otthon is a fürdőszobai tisztítószereinket. Az ecet remekül oldja a vízkövet, így kiválthatjuk vele a kemikáliákkal teli bolti vízkőoldót. A finom illatoktól sem kell elbúcsúzni, a természetes illóolajoknak ugyanis antibakteriális hatásuk van, így a házilag készített tisztítószereinket is illatosíthatjuk velük.
4. Kerüld az egyszer használatos termékeket!
A sminklemosó korongok és a fültisztító pálcikák a leggyakrabban használt eldobható termékek a fürdőszobában. Ezeket helyettesítsük lebomló vagy mosható anyagból készült változatokkal, melyeket már drogériákban is lehet kapni. Ezzel hosszú távon pénzt is spórolunk, hiszen a textilkorongokat például bármeddig használhatjuk, a szennyes korongokat pedig mosógépben vagy kézzel is könnyedén kimoshatjuk.
5. Használj csomagolásmentes termékeket!
Műanyaghasználatunkat csökkenthetjük bizonyos kozmetikumok csomagolásmentes változatának megvásárlásával. Ma már számos erre specializálódott bolt található, de átlagos drogériákban is találhatunk ilyen termékeket. Kevés energiabefektetéssel szinte bármelyik fürdőszobai terméknek megtalálhatjuk a műanyagmentes verzióját.
5+1. Ne legyél a greenwashing áldozata!
A greenwashing az a jelenség, amikor cégek környezetbarátként értékesítenek termékeket, melyek valójában nem is felelnek meg a fenntarthatóság kritériumainak. Fontos, hogy amikor elkezdünk nyitni a fenntartható életmód felé, kiszűrjük a valóban környezettudatos márkákat. Erről már egy korábbi bejegyzésben írtam bővebben.
A felsoroltak mellett még nagyon sokat tehetünk a fenntartható életmód elérése érdekében, de fontos, hogy tudjuk: senki sem tökéletes. A lényeg, hogy megtegyük, ami tőlünk telik, és törekedjünk arra, hogy a jövő generációi is egy élhető bolygóra szülessenek.