Interactive Brokers és az új adó

A kormány az egyik éjszaka egy új adót vezetett be, az eddigi kamatadót még megfejelte további szochoval, amit a kamatadóhoz hasonlóan a pénzügyi szolgáltatóknak kellene beszedni. Csak azok nem feltétlen állnak erre készen, hogy egy szempillantás alatt a rendszereiket erre felkészítsék. Ezért inkább a magyar ügyfeleknek nem engedik az új ügyletek indítását július elsejétől, amig nem tudják megoldani a problémát.
The post Interactive Brokers és az új adó first appeared on Kiszámoló – egy blog a pénzügyekről.

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Itt a csodafegyver, amellyel zöldebbé és költséghatékonyabbá válik a hazai közúti fuvarozás

A közúti fuvarozás ökológiai lábnyomának csökkentése, valamint a fuvarozók költségeinek kiszámíthatóbb tervezhetősége ma már elengedhetetlen az ágazat stabil, fenntartható működéséhez.
A Itt a csodafegyver, amellyel zöldebbé és költséghatékonyabbá válik a hazai közúti fuvarozás bejegyzés először -én jelent meg.

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

2023: a megújulók éve

Az idén akár 30 százalék feletti éves szintű növekedést vár globálisan a megújulóenergia-kapacitásoktól a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA). Ennek fő mozgatórugói az energiabiztonsággal kapcsolatos általános aggodalmak fennmaradása, a fosszilis energiahordozók magasabb árszintjei, valamint a mindezek eredőjeképpen tovább erősödő politikai akarat: ezek együttese főleg a nap- és a szélenergia terjedésének adhat jókora lendületet. Az IEA szerint a bővülés lendülete 2024-ben is kitart majd, így a jövő év végére a világ teljes megújulóenergia-kapacitása elérheti a 4 500 gigawattot.[1] Ez önmagában is tekintélyes szám, de talán még könnyebb a helyén kezelni tudván azt, hogy ez az Egyesült Államok és Kína együttes kapacitásának felel meg.
Az ügynökség becslései szerint az előttünk álló időszakban a napenergia viszi a prímet: a megújuló energiaforrásokhoz kapcsolódó kapacitásbővítés kétharmada ezekhez köthető. A méretesebb fotovoltaikus naperőművek mellé növekvő lendülettel zárkóznak fel a kisebb rendszerek, köztük a tetőre telepített napelemek: ezek installálására is a magas villamosenergia-árak ösztönzik a fogyasztókat, akik le szeretnének faragni az energiaszámlájukból.
Ez idáig mind szép és jó, ám az IEA kitért egy olyan pontra, amely erős gátja lehet a fejlődésnek: ez nem más, mint az országos elektromos hálózatok, amelyeket nem a megújulók nagy számú befogadására találtak ki. Eredetileg egy centralizált, kis számú és nagyobb erőmű alkotta energiarendszer gerincét képezték, ahol ezek az óriások biztosították a rendszer egyensúlyát: magyarán, gondoskodtak az energiafogyasztás és a -termelés összhangjáról. A megújulók terjedésével azonban az egyre nagyobb fokú decentralizáció felé haladunk az energiapiacon, és még ennél is nagyobb kihívást jelent az, hogy a szél- és napenergia időjárásfüggő: nehéz előre pontosan megmondani, mikor süt a nap és mikor fúj a szél, ami a rendszeregyensúly megtartásában is erős bizonytalanságot visz.
A tempó impresszív: az elmúlt három évben Magyarországon több mint a duplájára emelkedett a hálózatra csatlakoztatott naperőművek teljesítménye, és reményeink szerint ez a lendület a jövőben is kitart majd: a fenntartható jövőt egyértelműen a megújulóenergiaforrás-alapú villamosenergia-termelés részarányának folytatódó növelése jelenti. Az azonban, hogy a naperőműveket zökkenőmentesen tudjuk bekapcsolni a villamosenergia-rendszerbe, a hálózati infrastruktúra fejlesztésében ugyanúgy kihívásokat állít elénk, mint a rendszer egyensúlyának fenntartásában.
Ezen az úton komoly mérföldkő a naperőműveket integráló Szabályozási Központ, amely folyamatosan és valós időben teszi szabályozhatóvá a legnépszerűbb megújulóenergia-fajtát. Ezzel a naperőművek új köntösben jelenhetnek meg a teljes villamosenergia-hálózatban: immár nem megoldandó problémaként, hanem a teljes rendszer egyensúlyához aktívan hozzájárulni képes szereplőként. Amennyiben pedig ez az integráció kiszélesedik, további naperőművek, szélerőművek és energiatárolók válnak a részévé, az olyan biztonsági szelepet jelent a teljes hazai rendszernek, amely megnyitja az utat a megújulóenergiaforrás-alapú villamosenergia-termelés további térnyerése előtt.
Ez pedig lehetővé teszi, hogy Magyarország is úgy tudja fejleszteni, korszerűsíteni és bővíteni elektromos hálózatát, hogy minél hatékonyabban tudjuk kihasználni a nap- és szélerőművekben rejlő óriási potenciált. A tét nem kicsi: az IEA becslései szerint 2030-ig világszerte meg kell háromszorozni a teljes megújulóenergia-kapacitást ahhoz, hogy a 2050-re kitűzött nettó nulla kibocsátást elérhessük.
ifj. Chikán Attila véleménycikke a VG-PÁHOLY rovatában jelent meg 2023.06.29-én.

[1] https://www.iea.org/news/renewable-power-on-course-to-shatter-more-records-as-countries-around-the-world-speed-up-deployment

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Magyarok tervezték a világ legjobb vízipóló-labdáját

Amerikában nyert rangos díjat az a magyar dizájnerek által tervezett vízipóló-labda, amely hamarosan a World Aquatics (FINA) vízilabda-világbajnokságán is bevetnek
A Magyarok tervezték a világ legjobb vízipóló-labdáját bejegyzés először -én jelent meg.

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Vállalatfelvásárlási aktivitás a válságok árnyékában

A 2022-es év során a vállalatfelvásárlási piacon is a mindennapi életben tapasztalt kihívásokkal kellett szembenézni: emelkedő infláció és energiaárak, egy európai háború miatti bizonytalanság. Ennek ellenére a 2022-es évet az elemzők még kiemelkedően ellenálló évként értékelték. Tekintsük át hogyan teljesített a 2023-as év első negyedéve.

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Örökre megváltozhat, hogyan rajongunk a sztárokért

Minden rajongó számára fontos, hogy valahogyan kapcsolódhasson bálványozott kedvencéhez, ezt emeli új szintre egy magyar tulajdonosi körrel alapított amerikai startup
A Örökre megváltozhat, hogyan rajongunk a sztárokért bejegyzés először -én jelent meg.

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

A modern konyha szíve: a főzőlap

Manapság a főzőlap létfontosságú eleme minden konyhának. Többféle típusa létezik, így lehetőségünk nyílik a személyes igényekhez és…

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Íme a képzések, amelyekkel egy nyár alatt szakmát szerezhetünk

Talán nem is gondolnánk, de egy nyár alatt akár hatalmasat is fordulhat az életünk, hiszen olyan képzések állnak rendelkezésünkre, amelyekkel
A Íme a képzések, amelyekkel egy nyár alatt szakmát szerezhetünk bejegyzés először -én jelent meg.

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva