Igazi éghajlati anomália a Csendes-óceánba benyúló hideg víznyelv

Rejtélyes természeti jelenséget azonosítottak a kutatók Dél-Amerika nyugati partjaitól több ezer kilométerre: a Csendes-óceán keleti részén titokzatos lehűlési folyamat zajlik, amelynek egyelőre senki nem érti az okát. A New Scientist szerint ez a megválaszolatlan kérdés nagyobb hatást gyakorol a bolygó éghajlatára, mint gondolnánk.  

A kutatók már évek óta azt jósolják, hogy az üvegházhatású gázkibocsátás növekedésével az óceánok vize is melegedni fog. Ezért olyan meglepő, hogy a Csendes-óceán keleti részén éppen ennek az ellenkezője történik. A több ezer kilométeres víznyelv hőmérséklete a Föld óceánjainak többségével ellentétben 1992 és 2022 között nem nőtt, sőt, még enyhe lehűlést is mutatott az 1972-2000 közötti átlaghoz képest. A jelenséget Pedro DiNezio, a Coloradói Egyetem munkatársa az “éghajlattudomány legfontosabb kérdésének” nevezte, többek között azért is, mert a hideg víznyelv jövője meghatározhatja a Kaliforniai szárazság vagy az Ausztráliában tomboló erdőtüzek súlyosságát. A kutatók összefüggésbe hozták a jelenséget az indiai monszunszezon intenzitásával, valamint az afrikai éhínséggel is – a hideg víznyelv hőmérsékletének jövőbeli változása ugyanis fokozhatja vagy mérsékelheti is a globális felmelegedés mértékét.  
Hogyan lehetséges ez? A hideg víznyelv által dominált keleti rész jelentős globális és regionális hatásokkal bír. Ehhez először meg kell értenünk a létrejöttének körülményeit. A Nature Climate Change egy 2019-ben megjelent tanulmánya szerint a Csendes-óceán nyugati és keleti régiója között folyamatosan fokozódik a hőmérsékletkülönbség, és ez szinte teljesen konzisztens az üvegházhatású gázok szintjének növekedésével. A szén-dioxid légköri koncentrációja ugyanis fokozza az óceán nyugati régiójának hőmérsékletét, ami intenzívebb passzátszeleket gerjeszt. A légmozgás pedig automatikusan feljebb húzza a víztömeg mélyebb rétegeit, melyek fokozatosan hűtik a másik oldalt. Ezáltal egyre tovább erősödik az óceán keleti és nyugati felének hőmérsékletkülönbsége.  
Ez az ellentét fokozottabb felhőképződéshez vezet a Csendes-óceán keleti felén, melyek jóval több napfényt vernek vissza, mint az egyébként tiszta légkörű víztömeg sötét színe. Következésképpen a hideg víznyelv megváltoztathatja akár az egész bolygó átlaghőmérsékletét is, hozzájárulva a klímaváltozás mérsékléséhez. De ehhez az kell, hogy ne fokozódjon a szén-dioxid-koncentráció mértéke: ha ugyanis megfordul a tendencia, és a Csendes-óceán keleti részének hőmérséklete is megemelkedik, az a globális felmelegedést is súlyosbíthatja.  
Ahogy a Qubit is rámutat a témát taglaló cikkében, a különös klímajelenség világszerte lázban tartja a kutatókat, akik nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy még jobban megértsék annak okait és következményeit. Ezáltal ugyanis pontosabban értenénk, mit és hogyan kell tennünk a szélsőséges időjárási jelenségek pusztítása ellen.  
 
  
 

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Építkezem. Mi legyen a pénzzel, amíg nem kell?

Az építkezés egy klasszikusan olyan dolog, amit nagyon sok pénzzel kezdesz el, viszont csak nagyjából tudod belőni, mikor van szükség nagyobb összegre. Amíg volt 1-2% az infláció is és az elérhető kamat is, nem zavart senkit, hogy háromnegyed évig számlán állt több tízmillió forint. Most már három-négy hónap alatt is szemmel látható kamatokat kapsz, érdemes csinálni addig is valamit a
The post Építkezem. Mi legyen a pénzzel, amíg nem kell? first appeared on Kiszámoló – egy blog a pénzügyekről.

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Enteriőr és fotótapéta trend 2023 ősz/tél

A tapéták mellett a fotótapéták divatja is évről évre megújul, vagy legalábbis színesedik. A választék elképesztő, a lehetőségek tárháza óriási:
A Enteriőr és fotótapéta trend 2023 ősz/tél bejegyzés először -én jelent meg.

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Az AI-alapú omnichannel megoldás javítja az ügyfélkommunikációt

Az ügyfelek nem szeretik, ha hosszasan kellene ismételgetniük kéréseiket. Azt akarják, hogy az operátor ismerje az előzményeiket, és a lehető
A Az AI-alapú omnichannel megoldás javítja az ügyfélkommunikációt bejegyzés először -én jelent meg.

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Ezért kötelező jelen lenned az Instagramon vállalkozóként

Az Instagram mára az egyik legnépszerűbb és hatékonyabb közösségi média platformmá vált, amit vállalkozások használnak ügyfeleik elérésére. Az Instagram több
A Ezért kötelező jelen lenned az Instagramon vállalkozóként bejegyzés először -én jelent meg.

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Yettel otthoni internet változás és vélemény

Digis kábelünk volt itthon, aztán történt némi változás a Digi környékén, ami nem tetszett. (Ahogy az sem, hogy egy év alatt háromszor emeltek árat és nem is keveset.) Ezért elhatároztam, hogy átmegyek másik szolgáltatóhoz. Nagy választék nincs, kábelnetes szolgáltató van még a Vodafone, ami most már ugyanaz, mint a Digi és a Telekom. Megrendeltem a Telekom vezetékes netét, ki is
The post Yettel otthoni internet változás és vélemény first appeared on Kiszámoló – egy blog a pénzügyekről.

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Marketplace, Jófogás átverés

Dani rakott fel apróhirdetést a Marketplace-re, szokás szerint több csaló érkezett rá, mint valódi vásárló. Az új duma az, hogy a GLS intéz mindent, beszedi a pénzt a vevőtől és neked akkor utal, ha megkapta a vevő az árut és elégedett vele, így szűrik ki a csaló hirdetőket, amivel szintén tele van a Marketplace, ugyanaz a termék, ugyanaz a fotó,
The post Marketplace, Jófogás átverés first appeared on Kiszámoló – egy blog a pénzügyekről.

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Leáll a teljes európai és magyar műanyagipar a szigorítások miatt?

Lesz-e elegendő jó minőségű műanyaghulladék és újrahasznosított műanyag? Ez a kérdés foglalkoztatja az iparági szereplőket, ugyanis 2025-től a European Plastics
A Leáll a teljes európai és magyar műanyagipar a szigorítások miatt? bejegyzés először -én jelent meg.

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Élettársak „válása” – mi lesz a közös vagyonnal? 1. rész

Az élettársi kapcsolat megszűnése esetén óhatatlanul merülnek fel vagyoni kérdések. Miként osztozzanak a volt élettársak a meglévő vagyonon? A legfontosabb azonban annak meghatározása, hogy az élettársi kapcsolat megszűnését követően a vagyoni kérdések rendezése során a volt élettársak vagyonjogi viszonyában melyik jogszabályt kell alkalmazni, ugyanis jelenleg két (2014 március 15 előtt, és után létrejött élettársi kapcsolatokra vonatkozó) – alapjait tekintve – eltérő szabályozás van érvényben. Kétrészes blogsorozatunkban a két eltérő szabályozás gyakorlatát mutatjuk be.

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Közel 8 milliárd forint értékben újabb fejlesztés valósult meg a Sanofi csanyikvölgyi fecskendőgyárában

Közel nyolcmilliárd forintos beruházást valósított meg a Sanofi a csanyikvölgyi fecskendőgyártó egységében, ehhez a magyar állam 1.2 milliárd forinttal járult
A Közel 8 milliárd forint értékben újabb fejlesztés valósult meg a Sanofi csanyikvölgyi fecskendőgyárában bejegyzés először -én jelent meg.

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva