Gőzkorszakból az elektromos korba lép a Michelin hazai gyára

Nemzetközi példát követve elektromos vulkanizáló présgépekkel korszerűsítik a termelést. Jelentős fejlesztés indult a Michelin nyíregyházi gyárában. A sportautó-abroncsokat készítő üzemben
A Gőzkorszakból az elektromos korba lép a Michelin hazai gyára bejegyzés először Insiderblog.hu-én jelent meg.

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Valós környezetben tesztelhetik majd az egészségügyi MI és robotikai megoldásaikat az európai startupok és kkv-k

2050-re Európában a 80 évesek vagy annál idősebbek száma meghaladja majd a 48 milliót. Az öregedő népesség számos kihívást támaszt
A Valós környezetben tesztelhetik majd az egészségügyi MI és robotikai megoldásaikat az európai startupok és kkv-k bejegyzés először Insiderblog.hu-én jelent meg.

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Kiberbiztonsági labor jött létre az ELTE és az OTP együttműködésével

ELTE–OTP Kiberbiztonsági Ipari Labor néven kutatólaboratóriumot hozott létre az Eötvös Loránd Tudományegyetem és az OTP Bank az ELTE Informatikai Karán. Az együttműködés keretében az egyetem hallgatói és a pénzintézet szakértői közösen folytatnak kibervédelmi kutatásokat.
A Kiberbiztonsági labor jött létre az ELTE és az OTP együttműködésével bejegyzés először Insiderblog.hu-én jelent meg.

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Az IFRS és a Fenntarthatósági (ESG) jelentés

A Nemzetközi Fenntarthatósági Standard Testület (ISSB) 2024 januártól bevezette első két IFRS standardját: az IFRS S1-et és az IFRS S2-t. A standardok révén megvalósult az a cél, hogy a fenntarthatósággal (ESG) kapcsolatos közzététel megfelel egyrészt a befektetők igényének a fenntarthatósági információk iránt, másrészt segít a vállalatoknak átfogó áttekintést nyújtani fenntarthatósági erőfeszítéseikről.

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Ez történt a héten 03.17

A Boeing repülőgépgyártónak nincsenek jó napjai mostanában, szinte minden napra jut egy hír, hogy szétesik valami valamelyik gépükön. A részvényárfolyam is ennek megfelelően alakul idén: Bajban vannak a nagy költségvetésű hollywoodi filmek. Amik biztos pénzgyárnak tűntek még néhány éve is, ma már alig-alig termelnek profitot. Nemcsak a szuperhősös filmekre untak rá a nézők (végre), de […]
A Ez történt a héten 03.17 bejegyzés először Kiszámoló – egy blog a pénzügyekről-én jelent meg.

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

De hol a pénz?

Viszonylag gyakran találkozok tanácsadásokon a kisvállalkozók tipikus esetével. Ő az, akinek nagyforgalmú cége van, döl a pénz, szép profittal termel, de valahogy mindig a csőd szélén áll a cég. S nem értik, mi a baj. Mondják is, hogy mennyivel drágábban adják a terméket, mint veszik, milyen nagy a cashflow, szezonban milyen jól megy a cég […]
A De hol a pénz? bejegyzés először Kiszámoló – egy blog a pénzügyekről-én jelent meg.

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Az eldobott cigicsikkekből akár útburkolat is készülhet

“Az Akropoliszra felmegyünk, és ott a csikket a városra pöccintjük” – áll a Kispál és a Borz felejthetetlen klasszikusában. De amennyire vonzó a dalban megjelenített lázadó hangulat, olyannyira káros, ha a való életben is eldobáljuk a használt cigarettacsikkeket, ugyanis a bennük található anyagok mérgezik a vizet, a talajt és az egész ökoszisztémát. Szerencsére vannak olyan találékony kezdeményezések, amelyek megoldanák a hulladéktípus körforgásban tartását.  

Amikor a veszélyes hulladékokról beszélünk, viszonylag kevés szó esik a cigarettáról, pedig a használt csikkek körülbelül 4000 féle toxikus kémiai anyagot tartalmaznak. Ha eldobunk egy csikket, a benne található festékek, nikotin, metanol, hexamin, arzén és kadmium mind kioldódnak, és súlyosan károsítják a környező talaj és víz minőségét. Az Anglia Ruskin University tudósai például már bebizonyították, hogy a cigarettacsikkben található mérgező vegyületek gátolják a növények fejlődését. 

Mivel műanyagot is tartalmaznak, ezért több mint 15 év alatt bomlanak le, és az aszályos időszakban felelőtlenül hátrahagyott csikkek fokozzák az erdőtüzek kockázatát. Arról nem is beszélve, hogy mennyire elcsúfítják a közterületek látványát, ahol folyamatosan nagy terhet rónak a szemétszedőkre, és kockázatot jelentenek például a játszótéren vagy a parkokban játszó gyerekekre és kisállatokra.  

A világ legtöbbször eldobott tárgya  

Bár egy-egy cigarettacsikk eldobása nem tűnik nagy problémának, összességében azonban mégis ez teszi ki a nem szemetesben landoló hulladékok legnagyobb részét. Az Euronews szerint a világszerte naponta elszívott 18 milliárd cigarettának csupán egyharmada kerül a szemétlerakóba. Aki sétált már tengerparton, az bizonyára tapasztalta, hogy lépten-nyomon eldobált csikkekbe lehet botlani. Jelenleg ez a világ óceánjainak első számú szennyezőanyaga, a cigarettagyártást mégsem szabályozzák olyan rendeletekkel, mint például a műanyagzacskókat és szívószálakat. Az eldobott cigaretták ugyanúgy mikroműanyagokra bomlanak, melyeket az élőlények elfogyasztanak, ezáltal visszavonhatatlanul bekerülnek a természet körforgásába.  

Újrahasznosíthatók-e a csikkek?  

A csikkek újrahasznosítása nem egyszerű feladat, ugyanis külön kell választani az egyes komponenseket. A legjobb természetesen az lenne, ha egyáltalán nem termelnénk dohányipari hulladékot, de ha már fennáll a probléma, akkor fontos lenne gazdaságos megoldást találnunk arra, hogy körforgásban tartsuk őket.  

Születtek erre már egészen kreatív megoldások is. Kutatások szerint például azok az égetett agyagtéglák, melyek anyagához használt cigarettacsikkeket kevernek, jóval ellenállóbbak és hatékonyabban is szigetelnek, mint a hagyományos építőanyagok – írja a Science Daily. Ráadásul a publikáció szerzői azt állítják, hogy ezzel az eljárással csökkenthető a gyártási folyamat energiaigénye.  

Nemrég pedig arról olvashattunk, hogy Szlovákiában aszfaltépítésre használták fel a szelektíven gyűjtött csikkeket. Pozsony önkormányzati hulladékgazdálkodási vállalata bejelentette, hogy 2024-től speciális konténerekben fogják gyűjteni a kidobott cigarettákat. A használt szűrőkből speciális szálakat készítenek, amelyek aztán az útburkolat adalékanyagává válnak. Az innovatív ötletet már meg is valósították Garamszentkereszten, ahol a világon elsőként büszkélkedhetnek ilyen útszakasszal.  

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Ingyen jogosítvány szeptembertől

Már tavaly nyár óta lebegtetik a témát, hogy a középiskolások ingyen* juthatnak majd jogosítványhoz, panaszkodott is egy gépjármű oktató ismerősöm, hogy szinte egyáltalán nincs munka azóta, mindenki vár az ingyen jogosítványra. Most jelentették be, hogy szeptember elsejétől indul a lehetőség.  *ingyen: nem létezik olyan, hogy ingyen, csak a mesékben és a politikai lózungokban. A helyes […]
A Ingyen jogosítvány szeptembertől bejegyzés először Kiszámoló – egy blog a pénzügyekről-én jelent meg.

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva

Tao, hipa és innovációs járulék – kerülje el a felesleges adóterhet!

Az éves adót bevalló társaságoknak 2024. május 31-ig kell elkészülniük adókalkulációjukkal, és be kell nyújtaniuk adóbevallásukat. Az éves zárási feladatok fontos része a helyi iparűzési adó, az innovációs járulék, valamint a társasági adó kalkulációk és bevallások elkészítése. A Tao törvény számos olyan részletszabályt, módosítást tartalmaz, amelyek megismerésére, alkalmazhatóságának vizsgálatára a társaságoknak házon belül nincs kapacitásuk, ami felesleges adóterhet okozhat.

Közzétéve:
Egyéb kategóriába sorolva