Mi várható a kgfb-díjaknál?

Váltási stratégia
Közeleg az év vége, felpörög a kötelező gépjármű-biztosítások piaca. A korábbi évekhez képest kevesebb váltás, kisebb díjcsökkenés várható, a lehetőségekre azonban mindenkinek érdemes odafigyelnie.Teljesen megváltozott a kötelező piac, hiszen a biztosítók már egész évben szabadon hirdethetnek kgfb-díjtarifákat. Az ügyfelek viszont továbbra is évente egyszer,  szerződésük évfordulója alkalmával  válthatnak csak biztosítót és a díj nem változik a szerződés ideje alatt. A válság óta azonban az autósok nagy többségénél maradt a régi autó és azzal együtt az év végén lejáró kgfb-szerződés, így továbbra is sokan válthatnak kötelezőt január elsejével.  Mivel erre az időpontra gyúrnak majd a biztosítók is és a tarifákat legalább 60 nappal a hatályba lépés előtt közzé kell tenniük, érdemes lassan szétnézni a piacon.
[…] Bővebben!

Published
Categorized as Egyéb

Félsz a forinttól? Itt egy megoldás.

Sokan kérdezitek, hogy mit csináljatok a megtakarításotokkal, mert féltek, hogy a kormány beborítja a forint árfolyamát. Egyrészt erre célozgatnak, mióta hatalomra kerültek, hogy jó lenne, ha az egész ország egy kínai szintű összeszerelő-üzem lenne, ennek akadálya szerintük a túl magas forintárfolyam. Másrészt éppen a napokban fejezte ki az elégedetlenségét a kormány a bankok devizahiteles-mentés iránti […]

Published
Categorized as Egyéb

Inkubált nyertesek

A NIH pályázatán nyertes csoportok kaptak akkreditációt, és “versenyezhetnek” az NFÜ kiírásában az inkubációs program pénzeire. A Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH), mint az Akkreditált Technológiai Inkubátor (ATI) pályázat akkreditációs szervezete, 2013. október 15-én ünnepélyes eredményhirdetés keretében ismertette a 2013 júliusában … Folytatódik…. →

Published
Categorized as Egyéb

Az SZTA új társbefektetői partnerségei növelik az ígéretes vállalkozások tőkéhez jutási lehetőségeit

Arról, hogy a kockázatitőke-befektetés a vállalkozások szempontjából ma az egyik leginkább működőképes forrásbevonási lehetőség, már sokszor szót ejtettünk. És bár a következő pár évben komoly összegű uniós fejlesztési forrás áll rendelkezésre, a kihelyezés lehetőségei, erőforrásai messze nem korlátlanok. Ilyenkor mind … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Published
Categorized as Egyéb

Néhány mondat a szabadságról…..

Jelen bérszámfejtési bejegyzésemben a „munkában töltött idő” munkajogi fogalmának szabadságot érintő jelentőségét vizsgáljuk meg.

Published
Categorized as Egyéb

Az évszázad üzlete – Fektess kínai temetőbe!

A szárnyaló kínai ingatlanárak jó néhány piaci szereplőnek okoznak fejfájást, a lakásvásárlás előtt állóknak, a bankoknak, a kormánynak, de ki hinné, hogy még az életük alkonyához közeledőknek is.Kínában a nagyfokú városiasodásnak, az iparosításnak, és az ugyancsak fokozódó területigényű mezőgazdaságnak köszönhetően valósággal robbannak az ingatlanárak, egészen pontosan a termőföldek és építési telkek árai. Azon túl ugyanakkor, hogy az embernek földterületre van szüksége ahhoz, hogy legyen hol laknia, legyen hol megtermelnie a szükséges élelmiszert, sőt legyen hol dolgoznia, egy elkerülhetetlen eseményhez ugyancsak elkerülhetetlen a föld: a temetkezéshez. Ha pedig egyre kevesebb van földből, az árak pedig emelkednek, akkor a temetkezés is egyre drágább, forintban számolva mára már a milliós tételt is meghaladja… Az eredeti elemzés itt érhető el.

A kínai társadalom rohamos elöregedés előtt áll, a most még 119 millióra tehető 65 év feletti lakosság lélekszáma 2050-re megduplázódhat az előrejelzések szerint. A temetőkre és temetkezésre így egyre nagyobb lesz a kereslet, miközben a kínálat egyre szűkösebb. Nem véletlen, hogy a Shanghai központú Fu Shou Yuan Group nevű temetkezési társaság 200 millió dolláros részvénykibocsátásra készül, ebből az összegből igyekszik ugyanis újabb temetkezési célú földterületeket vásárolni.[…] Bővebben!

Published
Categorized as Egyéb

Gazella eredmény: előre egyet, vissza hármat?

Nos megjött a NIH-től a hivatalos levél, amelyben értesítenek minket, hogy nem nyertünk. (Két másik híres szakmai csapatról tudom, hogy ők is ilyen levelet kaptak. De ez még nem publikus persze.) Néhány furcsaságot azonban már előre nem értek a döntés … Folytatódik…. →

Published
Categorized as Egyéb

Gazella: előre egyet, vissza hármat?

Nos megjött a NIH-től a hivatalos levél, amelyben értesítenek minket, hogy nem nyertünk. (Két másik híres szakmai csapatról tudom, hogy ők is ilyen levelet kaptak. De ez még nem publikus persze.) Néhány furcsaságot azonban már előre nem értek a döntés … Folytatódik…. →

Published
Categorized as Egyéb

Kik inkubálnak állami támogatással?

Holnap lesz eredményhidetsé!Az Akkreditált Technológiai Inkubátor Program (ATI) díjátadóját holnapra hirdette meg a Nemzeti Innovációs Hivatal. Már nagyon várjuk! A 2,1 milliárdos program hozzájárulhat ahhoz, hogy legyen elegendő projekt a Jeremie alapok számára, amik a már 130 milliárdnyi kockázati tőkét … Folytatódik…. →

Published
Categorized as Egyéb

Devizahitelek: nesze semmis, fogd meg jól!

Győzelmi jelentésként számolhattak be a múlt héten több esetben is a devizahiteleseket védő ügyvédek a bankokkal szemben megnyert perekről. Ez sokakban erősítheti azt az érzést, hogy érdemes perelnie devizahitele semmisségének kimondásáért. Ám jókora zsákmacskát vehet az, akinek csak ez az egy cél lebeg a szeme előtt, s nem gondol a „hogyan továbbra”.
Az eddigi devizahiteles perek tapasztalatai alapján nagy vonalakban a következők tisztázódtak:
1. Az alapján, hogy a devizahitel valójában nem devizahitel, vagy hogy hibás termék, pénzkidobás keresetet indítani; ugyanis jogerős ítéletek bizonyítják az ellenkezőjét.
2. Az árfolyamrés számításának módszertanával, egységes helyen történő feltüntetésével és a hasonló részletekkel kapcsolatos jogviták uniós szintről vagy a Kúriától várnak válaszokra.
[…] Bővebben!

Published
Categorized as Egyéb