SUMMIT – Forbes is Budapestre hív!

Már a Forbes is nyomja, hogy gyere Budapestre. A Summit-re: “Tickets are selling out, so be sure to order soon!” Szóval ha nem leszünk ott elegen, akkor leégünk, mint azok, akik nem tudták, hogy véletlenül a történelem megérintette őket… Pedig … Folytatódik…. →

Published
Categorized as Egyéb

A vidék bankjai a hazai turizmusért

Elkél a marketing-támogatás a belföldi turizmusnak, még ha a szálláslehetőségek fejlődésének és a gyógyfürdő-beruházásoknak köszönhetően nő is a népszerűsége. A vidéki gazdasági élet fellendítésében fontos szerepet játszó takarékokat tömörítő Országos Takarékszövetkezeti Szövetség ezért már harmadik alkalommal szponzorálja a Főszezon kiállítást, amely jó lehetőséget ad az ország számos turisztikai szolgáltatójának  arra, hogy kínálatát koncentrált és interaktív formában ismertesse meg az érdeklődőkkel. Ismét lesz „Főszezon” a Budai Várban. A szeptember 21-22 közötti kiállítást, amely indulása óta a hetedik a sorban, idén is főszponzorként támogatja az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ). Fontos hazai ügynek nevezte Varga Antal az OTSZ ügyvezető igazgatója a belföldi turizmus…

Published
Categorized as Egyéb

A Közgép nyerte az lottóötöst is

Egy több tízmilliárdos közbeszerzési pályázat mellett a lottó főnyereménye is a Közgép zsebében landolt a héten. Nyerges Zsolt megosztotta velünk a cég példátlan szerencsesorozatának titkát.
[…] Bővebben!

Published
Categorized as Egyéb

Tőkepiaci napló: Ben apó utolsó ajándéka a piacoknak

Az USA jegybankja szerepét betöltő szövetségi tartalékalap-rendszer (Federal Reserve System), rövidítve a Fed, szeptember 17-18-án monetáris tanácsi ülést tartott. Ennek fő témája a jelenleg futó, harmadik körös gazdaságélénkítő, likviditásbővítő program kivezetésének időzítése, annak ütemezése és az első lehetséges havi kötvényvásárlási mennyiség csökkentésének mértéke volt. A piac Bernanke Fed elnök nyári időszakban tett megjegyzései alapján 10-15 milliárdos csökkentést valószínűsített, ez volt a konszenzus, melyet a piaci árfolyamok is tükröztek. 
[…] Bővebben!

Published
Categorized as Egyéb

Okos mérés az EU-ban: indul a tömeges bevezetés

Két éven belül tömegesen megkezdődik az okos mérőeszközök bevezetése a legtöbb európai uniós tagállamban, bár egyes országok továbbra is vonakodnak attól, hogy számszerű célkitűzéseket határozzanak meg erre vonatkozóan, s az alkalmazott technológiákra sem sikerült időben megfelelő közösségi szintű standardokat felállítani – derül ki a Council of European Energy Regulators (CEER) napokban közzétett jelentéséből.A „Status Review of Regulatory Aspects of Smart Metering” címen megjelent anyag szerint mostanra a felmérésben résztvevő országok több mint felében megszületett a döntés az okos mérőeszközök tömeges bevezetéséről és alkalmazásáról. Sőt van, ahol már a megvalósítás is folyamatban van. Ezzel szemben az EU-27-ek mellett Izlandra, Norvégiára és Svájcra is kiterjedő elemzés szerint egyes országokban a várható költségek miatt egyelőre ódzkodnak attól, hogy konkrét, számszerűsített célokat határozzanak meg az okos mérés bevezetésére. Emellett a későbbiekben problémákat vethet fel, hogy az intelligens mérőeszközök jellemző technikai paraméterei tagországról tagországra eltérőek lehetnek. Ugyanis nem sikerült közösségi szinten egységes elvárásokat felállítani ezen a téren. A gázszolgáltatás terén pedig általánosságban lemaradásban van a smart metering ügye a villamosenergia-fogyasztás területéhez képest.
[…] Bővebben!

Published
Categorized as Egyéb

Okos mérés az EU-ban: indul a tömeges bevezetés

Két éven belül tömegesen megkezdődik az okos mérőeszközök bevezetése a legtöbb európai uniós tagállamban, bár egyes országok továbbra is vonakodnak attól, hogy számszerű célkitűzéseket határozzanak meg erre vonatkozóan, s az alkalmazott technológiákra sem sikerült időben megfelelő közösségi szintű standardokat felállítani – derül ki a Council of European Energy Regulators (CEER) napokban közzétett jelentéséből.A „Status Review of Regulatory Aspects of Smart Metering” címen megjelent anyag szerint mostanra a felmérésben résztvevő országok több mint felében megszületett a döntés az okos mérőeszközök tömeges bevezetéséről és alkalmazásáról. Sőt van, ahol már a megvalósítás is folyamatban van. Ezzel szemben az EU-27-ek mellett Izlandra, Norvégiára és…

Published
Categorized as Egyéb

Növekedés hitelből

Magyarországon szakmai, de inkább politikai hitvallások mentén minden egyes gazdasági programot, vagy hírt tökéletesen ellentétesen látnak még azok a szakemberek is, akik ugyanazt a sulit járták ki, ugyanazokat a tudományos összefüggéseket ismerik. Itt van például a Növekedési Hitelprogram (NHP), a Magyar Nemzeti Bank gazdaság-élénkítő csodaszere. Lényege: kapjanak a magyar kis- és középvállalkozások a hazai kereskedelmi bankok közvetítésével 2,5 százalékos kamattal hitelt, elsősorban beruházásokra, de részben korábbi hiteleik kiváltására is. Az ellentétes tartalmú szakkommentárokat most értelmezni próbáljuk a laikusok számára.
[…] Bővebben!

Published
Categorized as Egyéb

Bankunió: folytatódik a vita a pénzintézetek szanálása körül

Nagy előrelépésként értékelte az Európai Bizottság és Mario Draghi EKB-elnök is, hogy az Európai Parlament 2013. szeptember 12-én végül nagy többséggel megszavazta az új unós bankfelügyeleti szerv felállításáról szóló javaslatot. Az úgynevezett európai bankunió három pilléréből így az első létrejötte elől elhárultak az akadályok. A másik, szintén kulcsfontosságú pillér, a csődbe ment bankok egységes szanálási … Tovább… »

Published
Categorized as Egyéb

Gondolatok a munkáról és a pénzről

Nagyon sok téveszme van még az emberek gondolkodásmódjában a pénzről és a munkáról, amin érdemes lenne változtatni. A legutóbbi bejegyzésre adott rengeteg hozzászólás is mutatja, hogy milyen értetlenséget vált ki rengeteg emberből, ha valaki azt meri mondani, hogy élj a lehetőségeiden belül, vagy ha nem teheted meg, ne költs havi 30 ezret cigire, vagy 20 […]

Published
Categorized as Egyéb