Itt várható a következő összeomlás

Hasonló cipőben jár most Afrika, mint a nyugati világ az elmúlt évtizedekben, amely út végén nem vár más a kontinensre, mint gazdasági összeomlás és elnyúló mély válság.Afrika gazdaságáról az elmúlt években számtalan elemzés jelent meg, melyek a következő évtizedek ígéretes befektetési célpontjaként említették a kontinenst, mondván az éves gazdasági bővülési üteme bőven meghaladja a nyugati világ növekedési lehetőségeit. A tőke áramlik az afrikai gazdaságba, a nyersanyagszektor és a mezőgazdaság virágzik, az infrastruktúra fejlődik. A gond csak az, hogy ennyivel ki is fújt a fellendülő iparágak száma, továbbá az, hogy a pénzek döntő többsége a nyugati világ által már jól ismert ázsiai befektetőktől érkezik… Az eredeti elemzés itt érhető el.

Az „afrikai csoda” ugyanis ma abból áll, hogy ázsiai nagybefektetők – többnyire államilag irányított befektetési társaságok – dollár milliárdokat invesztálnak az alapanyagszektorba – olaj, réz… -, a mezőgazdaságba és az ehhez tartozó infrastruktúrába, az így kitermelt nyersanyagot pedig kiviszik az országból – mutat rá Chris Becker, a Ludwig von Mises Institute közgazdász kutatója. A feldolgozást már a hazai feldolgozóipari üzemekben végzik, és a kész termékeket adják el az afrikai országoknak, akik a földért vagy a nyersanyagokért kapott pénzzel, esetleg hitelpénzzel fizetnek. […] Bővebben!

Published
Categorized as Egyéb

Mit üzen az Ombudsman a takarékoknak?

Az Alapvető Jogok Biztosa augusztus 15-én válaszolt az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség beadványára, amelyet a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény kapcsán nyújtott be, közel 7000 szövetkezeti hitelintézeti tag, azaz takarék és tulajdonos csatlakozásával. Milyen üzenetet hordoz az Ombudsman válaszlevelében megfogalmazott javaslata?Az OTSZ kiemelt feladata tagszervezeteinek érdekképviselete a jogalkotás és a pénzpiaci döntések meghozatala, különös tekintettel a tagszervezetei jogait és kötelezettségeit érintő szervezeti, gazdasági-pénzügyi feltételekkel jogi szabályozása kapcsán. A Szövetség emellett a Takarékszövetkezeti Integráció egészének, s tagszervezetein keresztül a szövetkezeti tagok/tulajdonosok e jogviszonyával összefüggő általános érdekvédelmét is ellátja.
[…] Bővebben!

Published
Categorized as Egyéb

Ingyen áram a hétvégén: hogy a fogyasztók is értsék…

Nem könnyű az okos mérés, illetve az okos hálózatok előnyeit elmagyarázni a laikus közönségnek, pláne Magyarországon, ahol a fogyasztók alig több mint egyharmada ellenőrzi rendszeresen villanyszámláját. A fogyasztónak kézzelfogható tények és tapasztalatok kellenek, amelyekből egyértelművé válik számára, hogy az újítás nem ellene, hanem érte (is) van, s amiből nyilvánvalóvá válik, hogy egy kis odafigyeléssel komoly összegeket spórolhat meg energiaszámláin. Erre jött rá a British Gas.
A brit British Gas azt tervezi, hogy egyes fogyasztóinak hétvégén ingyenessé teszi az áramfelhasználást. A kedvezményben azonban csak az okos mérőórákkal felszerelt otthonok lakói részesülhetnek, meghatározott feltételek esetén. A BBC tudósítása szerint a kezdeményezés elsődleges célja, hogy a fogyasztók hét közben kevesebb energiát fogyasszanak, s ezzel mérsékelhetővé váljon a hét közbeni csúcsfogyasztás, illetve jobban eloszlathatóvá váljon a hálózatra nehezedő nyomást.
[…] Bővebben!

Published
Categorized as Egyéb

Made in Turkey

Törökországot az elmúlt évek gazdasági sikertörténeteként szokták emlegetni. Ennek szemmel látható bizonyítéka a török részvénypiac grafikonja, amely (a nyár elején kitört zavargások miatti korrekciót leszámítva) meredeken ívelt felfelé. Azonban a török csoda legfőbb katalizátora, a hatalmas gazdasági növekedés az átlag magyar ember számára nem annyira tetten érhető, mint például Dél-Korea esetében, melynek csúcstechnológiájú berendezéseit és autóit (Samsung, LG, Hyundai-Kia) ki ne ismerné szerte a világon. Felmerül tehát a kérdés, hogy Törökország egy inkább belső fogyasztásra épülő, zárt gazdaság, és talán ez lehet az oka annak, hogy a török márkák itthon nem annyira ismertek? A válasz részben igen, mert valóban a belső fogyasztás a leghangsúlyosabb, melyet a fiatal, folyamatosan növekvő társadalom táplál. De emellett egyes szektorokban az export is jelentős, olyan világszínvonalú márkákkal, amikről magyarként még lehet, hogy nem is hallottunk. Az egyik ilyen szektor a háztartási gépeké.

[…] Bővebben!

Published
Categorized as Egyéb

Ingyen áram a hétvégén: hogy a fogyasztók is értsék…

Nem könnyű az okos mérés, illetve az okos hálózatok előnyeit elmagyarázni a laikus közönségnek, pláne Magyarországon, ahol a fogyasztók alig több mint egyharmada ellenőrzi rendszeresen villanyszámláját. A fogyasztónak kézzelfogható tények és tapasztalatok kellenek, amelyekből egyértelművé válik számára, hogy az újítás nem ellene, hanem érte (is) van, s amiből nyilvánvalóvá válik, hogy egy kis odafigyeléssel komoly összegeket spórolhat meg energiaszámláin. Erre jött rá a British Gas.
A brit British Gas azt tervezi, hogy egyes fogyasztóinak hétvégén ingyenessé teszi az áramfelhasználást. A kedvezményben azonban csak az okos mérőórákkal felszerelt otthonok lakói részesülhetnek, meghatározott feltételek esetén. A BBC tudósítása szerint a kezdeményezés elsődleges célja, hogy a fogyasztók hét közben kevesebb energiát fogyasszanak, s ezzel mérsékelhetővé váljon a hét közbeni csúcsfogyasztás, illetve jobban eloszlathatóvá váljon a hálózatra nehezedő nyomást.
[…] Bővebben!

Published
Categorized as Egyéb

Készüljünk a tartósan gyengébb forintra?

A feltörekvő piacok egyre inkább nyomás alá kerülnek az USA változó monetáris politikája miatt, amit most már mi magyarok is megérzünk.Az Egyesült Államok jegybankjának jelzései, mely szerint a vártnál erősebb gazdasági növekedésre válaszul hamarosan elkezd szigorítani a monetáris politikán – vagyis leállítja a pénznyomdát, és esetleg kamatot is emel -, aggasztó hullámokat indítottak el a feltörekvő piacokon, amely hullám ma már Magyarországot is eléri. A részletes elemzés itt érhető el.

A feltörekvő piaci befektetési alapokból nyár eleje óta áramlik ki a tőke, az IMF visszavágta a 2013-14-es feltörekvő piaci gazdasági növekedésre adott becslését, miközben az orosz rubel és az indonéz rúpia négyéves mélypontra gyengült, a török jegybank kamatemelésre kényszerült a líra gyengülő trendjének megállítása érdekében, a brazil jegybankelnök pedig közleményben igyekezett eloszlatni a túlzott intervenciós és kamatemelési várakozásokat.[…] Bővebben!

Published
Categorized as Egyéb

Most akkor föntről vitték le, vagy lentről hozták föl?

A minap, egy cikk olvasása közben újra eszembe jutott, hogy ha annyi húszezresem lenne, mint ahányszor azt hallottam, hogy ennél már tényleg nincs lejjebb, akkor gazdag ember lennék.  A téma azonban érdekelt, így elolvastam az írást, mert kíváncsi voltam a végkifejletére. Azt kell mondanom, hogy nem csalódtam, hiszen a vége felé megjelentek a „ha” kezdetű mondatok, amivel a szerző nemes egyszerűséggel ránk, olvasókra tolta a döntés felelősségét.
[…] Bővebben!

Published
Categorized as Egyéb

Bankunió: elmaradt az áttörés

A tagállami pénzügyminiszterek között 2013. június végén a bankunió tárgyában született megállapodás az uniós válságkezelés „bevett” mintáját követi. Lényeges pontokon sikerült előrelépést elérni, ugyanakkor a sok tisztázatlan részletkérdés és érdekkonfliktus miatt továbbra is távol van a kielégítő megoldás. Ráadásul egyelőre még az sem világos, hogy az EKB hogyan lesz képes végrehajtani az alakuló bankunió szempontjából … Tovább… »

Published
Categorized as Egyéb

Ez a pályázatírás már nem az a pályázatírás

Az elmúlt évek során a Széchenyi Tőkealapnál mindannyian „végignéztük” a pályázatírói szakma teljes átalakulását, a hőskor pályázati kérdőívkitöltőjéől a ma egyre gyakoribbá váló átfogó vállalkozásfinanszírozási szakértőig. A szakma tehát kiforrott, a léc igen magasra került; a legtöbb vállalkozás azonban még … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Published
Categorized as Egyéb