Mit kezdjek 2,1 milliárddal?

Tegnap este, a teraszon ülve a barátommal, egy pohár finom bor mellett elmerengtünk, milyen is lenne megnyerni az ötös lottót. Gondolom, nem vagyunk ezzel egyedül. Jól megfigyelhető, hogy amint hétről hétre kúszik egyre feljebb és feljebb a nyeremény összege, úgy pezsdül fel az ember fantáziája, állnak össze a cégnél kisebb csapatok, és kezdenek lottózni.1 milliárd felett már elkezd forrni az ember vére, és lüktet az a bizonyos agyi ér, azon az 5 számon töprengve.
[…] Bővebben!

Published
Categorized as Egyéb

Ökoház: kis lépés egy lakóközösségnek…

A fenntarthatóság kulcsa az ivóvízzel és energiával való takarékosság, egyelőre mégis nagyon kevesen figyelnek erre tudatosan. Pedig sok olyan lehetőség van, amellyel élve komoly lépéseket tehetünk mind a környezettudatosság, mind az energiahatékonyság irányába – kiváltképp, ha nem egyedül, hanem egy lakóközösséggel összefogva próbálkozunk. Talán utópisztikusnak tűnik a gondolat, pedig már itthon is találunk olyan mintaházakat, amelyek apró célokat kitűzve fokozatosan haladnak az ökoházzá válás útján
A budapesti Hadrianus utca egyik társasházának példája látványos képet fest arról, hogy a lakóközösség összefogásával, elérhető és mindenki számára világos célok meghatározásával, némi odafigyeléssel, kitartással és céltudatos pályázással túlzott anyagi megterhelés és áldozatvállalás nélkül is lehetséges lépéseket tenni a fenntarthatóság és az energiahatékonyság érdekében, ezzel egyszerre védve a környezetet és saját pénztárcánkat.
[…] Bővebben!

Published
Categorized as Egyéb

Ökoház: kis lépés egy lakóközösségnek…

A fenntarthatóság kulcsa az ivóvízzel és energiával való takarékosság, egyelőre mégis nagyon kevesen figyelnek erre tudatosan. Pedig sok olyan lehetőség van, amellyel élve komoly lépéseket tehetünk mind a környezettudatosság, mind az energiahatékonyság irányába – kiváltképp, ha nem egyedül, hanem egy lakóközösséggel összefogva próbálkozunk. Talán utópisztikusnak tűnik a gondolat, pedig már itthon is találunk olyan mintaházakat, amelyek apró célokat kitűzve fokozatosan haladnak az ökoházzá válás útján
A budapesti Hadrianus utca egyik társasházának példája látványos képet fest arról, hogy a lakóközösség összefogásával, elérhető és mindenki számára világos célok meghatározásával, némi odafigyeléssel, kitartással és céltudatos pályázással túlzott anyagi megterhelés és áldozatvállalás nélkül is lehetséges lépéseket tenni a fenntarthatóság és az energiahatékonyság érdekében, ezzel egyszerre védve a környezetet és saját pénztárcánkat.
[…] Bővebben!

Published
Categorized as Egyéb

Százmilliárdokat kaszálhat az MNB!

A Magyar Nemzeti Bank biztosítaná a devizát a frank-, euró- és jenadósok hiteleinek forintosításához – egyre inkább egy ilyen elemet (is) tartalmazó devizaadós-mentő forgatókönyv tűnik kibontakozni az elmúlt hetek médiaértesülései alapján. Utánaszámoltunk: egy ilyen ügyleten az MNB több százmilliárd forintot is kereshet! Hacsaknem továbbadja ezt az összeget a devizaadósoknak.
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a lakáscélú devizahitelek állományának teljes forintosításában gondolkodik a kormány. A részletek ugyan még nem tiszták – valószínűleg e rendkívül komplex kérdés kapcsán a kormány és a devizaadós-mentőcsomag kidolgozásával megbízott szakapparátus is a sötétben tapogatózik –, ám az egyre valószínűbbnek tűnik, hogy az ehhez szükséges devizát a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogja biztosítani (az MNB devizát ad majd a bankoknak, azok pedig abból átváltják forintra a hiteleket).
[…] Bővebben!

Published
Categorized as Egyéb

A science fiction immár valóság lehet: Hyperloop

Elon Musk, a Tesla Motors alapítója hétfőn egy olyan, ultragyors közlekedési rendszerre vonatkozó megvalósítási tanulmányt publikált, mely lehetővé tenné, hogy Los Angelesből San Franciscoba kevesebb, mint 30 perc alatt el lehessen eljutni. A két város közötti távolság egyébként 381 mérföld (610 Km), autóval 5 óra 34 perc. A terv szerint egy speciális csőrendszeren keresztül, alacsony nyomású kapszulákban történne az utazás; a kapszulák az út egyes szakaszain 1200 km/h-val haladnának.
[…] Bővebben!

Published
Categorized as Egyéb

Amerikában így ér véget egy kiszolgált erőmű

 
A tengerentúlon nem cicóznak vésővel és kalapáccsal, robbantanak
 
Négy éve bezárt erőművet semmisítettek meg Amerikában, Miamiben, robbantással. A korábban 60 éven keresztül 350 ezer háztartást árammal ellátó erőművet azért zárták be, mert a régi rendszerek üzemeltetése már gazdaságtalan volt. Az olaj és gáztüzelésű egység helyett a Florida Power and Light cég egy modern erőművet épít, amely már az olcsón kitermelhető amerikai palagázzal fog üzemelni.
És íme a nagy bumm. Rombolás-fetisisztáknak kötelező darab!
[…] Bővebben!

Published
Categorized as Egyéb

Egyre több forrás áll a tőkebefogadásra kész vállalkozások rendelkezésére

Nemrég hirdették meg az EU kkv-k finanszírozását célzó JEREMIE 3 programjának legutóbbi nyerteseit; ezzel nyolc új tőkealap kezdheti meg működését egyenként 3-3 milliárd forintnyi forrással. Elindítás alatt áll a JEREMIE 4 alap is, amely összesen 6 milliárd forint tőkét helyezhet … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Published
Categorized as Egyéb

Átalakulhat a távközlési piac Európában?

Olyan telített piacokon, mint amilyen a távközlési iparág, nem könnyű tartósan robosztus előrelépést produkálni, főleg ha számításba vesszük a szereplők egy részének eladósodottságát. Ilyen környezetben szinte természetes piaci fejleménynek tűnhet a konszolidáció, amely idén rég nem látott méreteket öltött az öreg kontinensen, és ha a piaci szabályozások nem állnak az útjába, további akvizíciós hullám seperhet végig több EU-s országban is.
[…] Bővebben!

Published
Categorized as Egyéb

Kit ne kapjon be a kisgömböc? Avagy egy politikus dilemmája, amikor meg kell mentenie a devizahiteleseket

A padlás tele van devizahiteles megmentési kísérlettel. De közülük melyiket vigyük le a nép közé?
Mi járhat vajon azoknak a banki szakértők fejében, akik lázas igyekezettel próbálják megtalálni azt a megoldást, ami végre rendezheti a devizahitelesek ügyét, de közben a bankszektort sem dönti be? Vajon mire gondol majd Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke, amikor a tervek szerint augusztus végén leteszi ezt a javaslatot a kormány asztalára? És vajon mi alapján bólint rá a kormány (mondjuk ki, Orbán Viktor) a javaslatra, vagy veti el azt, és intézkedik saját hatáskörben? A jó ég tudja, de tíz, olykor kissé szakmai pontban érdemes felvetni, hogy egyáltalán milyen szempontok is merülhetnek fel a fejekben.
[…] Bővebben!

Published
Categorized as Egyéb