A világ népessége mára meghaladta a 8,3 milliárd főt, miközben sok régióban továbbra is komoly problémát jelent az alultápláltság. Az élelmiszerforrások egyre szűkösebbek, felhasználásuk pedig egyenetlenül oszlik el a világban. Egy friss kutatás szerint a korallzátonyok helyreállítása következtében létrejövő halállomány jelentősen bővíthetné a fenntartható módon kitermelhető tengeri élelmiszer mennyiségét.
A Smithsonian Tropical Research Institute (STRI) panamai kutatóinak vezetésével készült nemzetközi tanulmány azt vizsgálta, mekkora élelmezési potenciál rejlik a korallzátonyok halállományának regenerálódásában. Az eredmények szerint globális szinten akár közel 50 százalékkal is növekedhetne a fenntartható halhozam, ha a túlhalászott zátonyokon élő halpopulációk visszaépülhetnének.
A kutatócsoport a Karib-térség, az Indiai-óceán és az indo-csendes-óceáni régió számos korallzátonyáról gyűjtött adatokat, majd statisztikai modellek segítségével becsülte meg a túlhalászott területek halbiomasszáját és a fenntartható hozam eléréséhez szükséges állománynövekedést. (A halbiomassza az adott területen élő halállomány teljes tömegét jelenti és mutatja az ökoszisztéma egészségi állapotát, ahogy azt is, hogy mennyi hal fogható ki fenntartható módon anélkül, hogy az állomány összeomlana.) Az így kapott számok ígéretesek, ez évente akár több millió plusz haladagot jelenthetne azokban az országokban, ahol korallzátonyok találhatók – elegendőt ahhoz, hogy emberek millióinak biztosítsa heti több mint 200 grammnyi hal elfogyasztását, ami közelíti a WHO által ajánlott mennyiséget.
A teljes képhez azonban fontos látni azt, hogy a regeneráció időigényes folyamat: a halállományok helyreállása átlagosan 6 és 50 év között tarthat, attól függően, mennyire kimerült az adott ökoszisztéma és mekkora a halászati nyomás.
Az eredmények azt is rögzítik, hogy a korallzátonyok visszaépülése egyébként éppen azokban a térségekben jelentene különösen nagy előnyt, ahol az élelmezési bizonytalanság és a mikrotápanyag-hiány is a legsúlyosabb. Különösen Afrika egyes régiói és Délkelet-Ázsia profitálhatnának a zátonyok helyreállításából.
A megoldás azonban nem olyan egyszerű, ugyanis a korallzátonyok visszaépítéséhez az előremutató ötletek mellett hatékony halászati szabályozásra, a regeneráció idejére az érintett területeken alternatív megélhetési lehetőségek biztosítására, valamint nemzetközi pénzügyi és szakmai támogatásra is szükség lenne, ezek biztosítása pedig jelenleg komoly akadályokba ütközik. Az ideális megoldás még várat magára, de a tanulmány fontos szempontra világít rá: mégpedig, hogy a korallzátonyok védelme nem csupán természetvédelmi cél, hanem az élelmezésbiztonság és a közegészségügy szempontjából is kulcsfontosságú ügy.
