Bár Oroszországot hagyományosan Európához kötődő – ha nem is egyértelműen európai – országként képzeljük el, a 2000-es évek folyamán gazdasági értelemben egyre inkább leszakadóban van az ókontinens szatellit pályájáról. Így 2016-ban, hosszú évek lassú felzárkózását követően, első alkalommal haladta meg az APEC az EU importját az orosz külkereskedelemben. Tavaly szingapúri és ázsiai befektetők határozták meg a valaha 80%-ban uniós tőkebehozatalt. Némi lemaradással ugyan, de az energiapiacok is követik ezt a Kelet felé fordulást: míg az ezredfordulón szinte egyáltalán nem volt keleti olajexport, 2016-ban a teljes nyersolaj és termékkivitel 23%-a irányult a távol-keleti piacokra. Gázexport vonatkozásában még 11:1-hez az arány Európa javára, de itt is idén (Jamal LNG), illetve az elkövetkező években (Szibéria Ereje) indulnak olyan fejlesztések, amelyek alaposan átrajzolják a teljes képet.
Milyen lesz az új egyensúly és mitől függ Európa helye a diverzifikált orosz exportban? Fontos érzékeltetni, hogy az ázsiai piacokra való belépés kényszer minden exportőr számára, amely meg akarja őrizni globális jellegét. Európa már alig kínál keresletnövekedést, ezzel szemben egyedül Kína adta hosszú évekig a globális olajkereslet-növekmény felét. 2001 óta tíz, a nemzetközi kereskedelembe újonnan belépő földgázmolekulából több, mint hét került Ázsiába és kevesebb, mint kettő Európába. A csendes-óceáni piacok magasabb árakat, biztos importnövekedést kínálnak és ezáltal jobb megtérüléssel/kevesebb befektetői kockázattal kecsegtetnek. A többi termelő, a közel-keleti olajexportőrök, a katari gáztermelés már réges-rég Ázsia felé fordult, az orosz exportdiverzifikáció hozzájuk képest megkésett és le van maradva.
[…] Bővebben!
